Magyar Állatvédelem
Image default

Vörös vari született a Nyíregyházi Állatparkban

Olvasási idő:1 perc

Ritka – a kipusztulás szélén álló makiféle – vörös vari (Varecia rubra) született a Nyíregyházi Állatparkban. A park állatorvosai kedden vizsgálhatták meg először a most hathetes hím utódot, amely féreghajtót és oltást is kapott – közölte Révészné Petró Zsuzsa oktatási osztályvezető az MTI-vel.

A tenyészpár az Európai Fajmegőrzési Program keretében érkezett a nyírségi megyeszékhely látványosságába, a 15 éves nőstény cseh, míg 16 éves párja francia állatkertből. A varikölyök a felnőttekhez hasonló ügyességgel mozog kifutója mászófelületein, és az anyatej mellett már kóstolgatja az édes, lédús gyümölcsöket is. Szemének színe az első két hétben kék volt, majd sárgává változott, vörös mintázata a fák lombkoronájában kiváló rejtőszínt biztosít számára.

A Madagaszkár szigetén őshonos vörös vari a makifélék családjának legnagyobb termetű faja. Testhossza a farkával együtt 110-120 centiméter, súlya 3-4,5 kilogramm között változik. Nappal aktív állat, elsősorban a fák lombkoronájában tartózkodik, ahol előszeretettel fogyasztja a gyümölcsökből, magvakból és nektárból álló táplálékát.

A többi makifajtól eltérően nem hordozza kicsinyét a testén, hanem a saját maga építette fészekben hozza világra száznapnyi vemhesség után fejletlen utódját, aki másfél-két hetes korban merészkedik ki először a biztonságot nyújtó menedékből. A faj kommunikációjában a vizuális és szagjelek mellett a hangjelzések a legfontosabbak: olyan harsogó kiáltásuk van, mint egy horrorfilm hangeffektusai.

Különleges fajnevét a bennszülöttek adták nekik. Napimádó szent állatnak, “vari candanas”-nak nevezték őket, mivel előszeretettel sütkéreznek úgy, hogy arcukat a nap felé fordítják.

Szent állat mivoltuk évszázadokig védelmet nyújtott nekik élőhelyükön, ám a civilizáció megszüntette ezt a védettséget, napjainkban az orvvadászat és élőhelyeik erőteljes csökkenése miatt állományaik drasztikusan csökkennek. Jelenleg a Természetvédelmi Világszövetség a kritikusan veszélyeztetett fajok között tartja számon, ezért is fontos a zárt tartási körülmények közötti koordinált tenyésztésük.

magyarallatvedelem.hu

 

Kapcsolódó

Befagyott tóból mentette ki két kutyáját Leonardo DiCaprio

Marci

Fiókákkal együtt tépte le az oszlop tetejéről a vihar a gólyafészket

Viki

Elhunyt a Fővárosi Állatkert 29 éves borjúfókája

Marci