Image default

Véget vet az embertelen gyakorlatnak ez az ország, betiltják a dizájnerállatokat

Bizonyos túltenyésztett, úgynevezett dizájnerállatok, például a laposorrú kutyák vagy a lógófülő macskák a kutatók szerint egész életükben szenvednek az egyre súlyosabbá váló egészségügyi problémák miatt, amit adott testrészeik szokatlan formája okoz – számolt be a Roadster magazin.
Hollandia ezért megtiltaná ezeknek az állatoknak a tartását. Mint Piet Adema holland kulturális, természetvédelmi és élelmiszerminőségügyi miniszter nyilatkozta,

ártatlan állatok életét keserítjük meg pusztán azért, mert úgy gondoljuk, hogy „szépek” és „aranyosak.

Hollandia 2014-ben betiltotta az ilyen állatok tenyésztését, 2019-ben pedig pontosították, hogy

minden olyan kutyára vonatkozzon, amelynek az arcorrhossza kisebb, mint az egész koponya fele.

Külföldről behozott állatokat ugyanakkor továbbra is lehetett vásárolni, az új szabályozás szerint azonban ez sem lesz már lehetséges.

A lista elkészítéséhez az Utrechti Egyetem segítségét kérik: a szakemberek összeírják azokat a fajtákat, amelyeknek fej- és testarányai kellemetlenségeket okozhatnak az állatoknak. A dizájnerállatok jelenlegi gazdái természetesen megtarthatják a kiskedvenceiket – írta a Roadster.

Roadster – Magyar Állatvédelem