Image default

Vadim tovább állt, hogy Hollandiában folytassa küldetését – VIDEÓVAL

A Nyíregyházi Állatparkban élő szibériai tigris tenyészpárnak, több ízben volt szaporulata. Legutóbb 2015-ben született tigriskölyök. Most, hogy 7 évesek lettek ezek az állatok, a hím egyedet a faj koordinátora tovább helyezte a hollandiai AquaZoo Leeuwarden állatkertjébe – tette közzé a Nyíregyházi Állatpark.

A szibériai tigrisek a természetben végveszélyben vannak. Ezért fontos, hogy az Európai Fajmegőrzési Program (EEP) keretén belül a nyíregyházi tenyészhely már több mint 20 éve sikeresen ad utánpótlást más tartóhelyeknek. A szállítás egy rendkívül bonyolult folyamat, amit több hetes előkészítés és állatorvosi laborvizsgálatok előznek meg.

(A videó elején Vadim kölyökkorában, majd felnőtt korában látható ill. a szállítás napjának momentumai tekinthetőek meg)

Az altatott állatot az állatorvosi csapat még utoljára megvizsgálta , lemérlegelték és megállapították, hogy Vadim kiváló tenyészsúlyban indul Hollandiába, hiszen több mint 170kg-os. Ezután került az állat a speciális szállítóládába, ahol megkapta az ébresztő injekcióját és elindult az 1600 km-es útra új otthona felé.

KAPCSOLÓDÓ

Egyre halványabb színű a madarak tollazata a globális felmelegedés miatt

Marci

Elkészült Magyarország madáratlasza, 420 faj található benne

Marci

Ez a második eset a világon: mumifikálódott mamutbébit találtak Kanadában

Marci