Image default

Újabb Budapesten született tarvarjak települhettek vissza Andalúziába (Videó)

A madárfaj – nagyrészt az emberi tevékenység miatt – a legtöbb élőhelyéről teljesen eltűnt. Ma már kevesebb mint ezer tarvarjú él vadon az egész világon. A Fővárosi Állat- és Növénykertben tavaly kikelt fiatal madarak egy spanyolországi visszatelepítési program részeként csatlakoztak vadon élő fajtársaikhoz Élő Bolygónk.

A ma már veszélyeztetett fajnak számító tarvarjú (Geronticus eremita) hajdanán az egész mediterrán térségben, így több európai országban is őshonos volt, a középkorban még Magyarországon is előfordult – olvasható a budapesti intézmény honlapján.

Az állatok elterjedési területe eredetileg kiterjedt Észak-Afrikára, a Közel-Kelet egy részére, valamint Európa déli felére is, Spanyolországtól az Alpok mentén át egészen a Balkánig.

[perfectpullquote align=”full” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A madárfaj, nagyrészt az emberi tevékenység miatt, a legtöbb élőhelyéről teljesen eltűnt. Ma már ezernél is kevesebb vadon élő tarvarjú van az egész világon.[/perfectpullquote]

A faj megmentéséhez jelentős mértékben tudnak hozzájárulni azok az állatkertek, amelyek nemzetközi összefogással, tenyészprogramban sikerrel szaporítják ezeket az állatokat. A világ állatkertjeiben összesen mintegy 1300 tarvarjú él, tehát több, mint amennyi a vadon élő egyedek száma.

[perfectpullquote align=”full” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A Fővárosi Állat- és Növénykert már évtizedek óta sikerrel szaporítja ezt a ritka madárfajt. Sőt, az itt kikelt fiókák között több olyan is akadt már, amely felnőve olyan helyre került, ahonnan a faj egyedei évszázadokkal ezelőtt eltűntek.[/perfectpullquote]

Decemberben már hat varjú visszatért Spanyolországba:

Korábban az állatkert egy ausztriai visszatelepítési programmal működött együtt, legújabban pedig egy spanyolországi kezdeményezéshez csatlakozott. A Proyecto Eremita elnevezésű

[perfectpullquote align=”full” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]tarvarjú-visszatelepítési program 2003-ban indult azzal a céllal, hogy a dél-európai ország területén egykor őshonosnak számító, de onnan már évszázadokkal ezelőtt eltűnt állatok újra jelen legyenek az Ibériai-félsziget faunájában.[/perfectpullquote]

A visszatelepítéseknek köszönhetően ma már több mint száz tarvarjú él vadon Andalúzia területén, 22 fészkelő párral, amelyek mind állatkertben kelt állatok vagy azok leszármazottai. A madarak jeladó készüléket is kaptak, így további sorsukat is nyomon lehet majd követni.

Élő Bolygónk, Fővárosi Állat- és Növénykert nyomán magyarallatvedelem.hu Fotó: zoobudapest.com

KAPCSOLÓDÓ

„Csimpánzvalóságshow-val” ütik el az időt egy csehországi állatkert unatkozó főemlősei

magyarallatvedo

Három színpompás karolinai réce érkezett Debrecenbe

Marci

50 éves Tücsök, a víziló

magyarallatvedo