Image default

Ugyanazt a lila plüssunikornist lopta ki mindig a kóbor kutya a boltból, most gazdára talált

Az őt befogó állatvédő szerencsére megvette neki az áhított plüsstjátékot, most azzal együtt kerülhet új gazdájához.

Kihívták az állatbefogókat arra a keverék kutyára, amely többször is kilopott egy plüssjátékot egy amerikai kisboltból – írja a People.

Az őt befogó Samantha Lane szerint a kutya kitörő örömmel fogadta az ajándékot, és vonakodás nélkül tartott vele így, hogy a becses zsákmány már a szájában volt.

A menhelyesek szerint a kutya vélhetően családban nevelkedhetett, ahol egy hasonló plüss lehetett a játéka, ezért ragaszkodik hozzá ennyire. Az aranyos történetet természetesen feltöltötte a menhely a Facebook-oldalára azzal együtt, hogy a Sisu névre keresztelt eb várja régi, vagy annak hiányában új gazdiját, aki úgy elárasztja majd plüssökkel, hogy soha többé nem kell a lopáson gondolkodnia.

A menhely pénteken osztotta meg a jó hírt, hogy az állatot – természetesen a plüssel együtt – egy pár készül örökbe fogadni, úgyhogy Sisu hamarosan már egy kanapén gyömöszölgetheti a játékot.

szeretlekmagyarorszag.hu

KAPCSOLÓDÓ

Fejszével ütötte meg az udvarára beszökött négy hónapos kutyát az állatkínzó

Marci

Újra tesztelhetnek kozmetikumokat állatokon a britek

magyarallatvedo

Szagot fogott Gucci kutya – videón a milliós NAV-fogás

Viki