Image default

Több jótevő is befogadná Lászlót, aki jelenleg hajléktalanként él két kutyájával

Az egykor sikeres mérnökként dolgozó magyar férfit kisemmizték, és pár hete saját autójában él együtt két kutyájával – írja a life.hu.

A szóban forgó férfi, László elmondása szerint korábban kifejezetten módos volt, több cégnél vezetőként dolgozott, tudását mérnökként és tanárként is kamatoztatta. Miután azonban meghalt a felesége, akivel egy közeli utca villájában lakott, az élete rosszra fordult, kiforgatták a neki járó örökségből, kutyái miatt szállása is odalett. Jelenleg is pereskedik emiatt. Nagyon reméli, hogy a bíróságon bebizonyíthatja igazát és a pénzből a kutyákkal együtt külföldre költözhet.

Nem sokkal azután, hogy a nélkülöző férfi története napvilágot látott, máris többen felajánlották a segítségüket. Az egyik, neve elhallgatását kérő jótevő egy Budapesthez közeli tanyára fogadná be Lászlót, természetesen a kutyákkal együtt, hiszen a birtokon már így is számos állat él.

“A másik jótevő egy fővároshoz közeli nyaralóban adna otthont a mérnöknek, amíg sikerül talpra állnia. A neve elhallgatását kérő felajánló az ideje nagy részét külföldön tölti, a nyaralót pedig csak nyaranta használják, akkor is a nagymama lakik benne. László így most nyugodtan beköltözhetne oda a két kutyával” – mesélte a jótevő a Blikknek.

László korábban úgy nyilatkozott a lapnak, hogy nem szeretne mást, csak hogy hagyják békén a kutyáival. A férfit ugyanis rendszeresen támadják, sőt többek állatkínzással is vádolják a mérnököt. A férfi azonban határozottan elutasítja a vádakat, elmondása szerint naponta órákat sétál az ebekkel és ahová csak tudja, magával viszi őket.

(Fotó: Pozsonyi Zita)

magyarallatvedelem.hu

KAPCSOLÓDÓ

“Borzasztó volt látni a szenvedésüket” – két kutyát is megmérgeztek Fejér megyében

Marci

Sufniban született és sosem evett tápot – 31 éves korában elhunyt a világ legöregebb kutyája

Eszti_mav

Arnold Schwarzenegger bemutatta új kutyusát

magyarallatvedo