Magyar Állatvédelem
Image default

Tíz tonna haltetemet halásztak ki Lengyelországban az Odera folyóból

Olvasási idő:1 perc

Tíz tonna haltetemet halásztak ki eddig Lengyelországban az Odera folyóból – közölte csütörtökön Przemyslaw Daca, a lengyel vízügyi hatóság elnöke, aki ökológiai katasztrófának nevezte az egyelőre ismeretlen eredetű tömeges halpusztulást.

A nyugat-lengyelországi Cigacice községben rendezett sajtóértekezleten Daca felidézte: a halpusztulás első jeleit a délnyugat-lengyelországi Olawa városnál észlelték július végén. “A méreghullám, mert valószínűleg méreggel van dolgunk, azóta elérte a Warta folyó torkolatát az Oderánál” – közölte. Az említett szakasz hossza mintegy 300 kilométer.

Odera Lengyelország második leghosszabb folyója, felső szakasza a lengyel-német határt képezi. Forrása észak-Morvaországban, Csehországban van, és a Szczecini-öbölnél a Balti-tengerbe ömlik.

Daca az előzetes becslésekre hivatkozva tízmillió zlotyt meghaladó környezetvédelmi kárról beszélt. A sajtóértekezleten szintén részt vevő Wojciech Skurkiewicz nemzetvédelmiminiszter-helyettes tudatta: az Oderán keletkezett károk elhárítására a lengyel hadsereg részét képező önkéntes területvédelmi erők (WOT) 150 katonáját vezényelték ki.

Bejelentette: csütörtök este összeül a válságstáb, amelyen a hadsereg képviselőin kívül részt vesznek az érintett vajdaságok vezetői.

Jacek Ozdoba klímaügyi és környezetvédelmi miniszterhelyettes a sajtóértekezleten azt a feltételezést fogalmazta meg, hogy bűntett történt. Hozzátette: jelenleg vizsgálják, valóban a halak és más élőlények halálát okozó anyag került-e a vízbe.

Grzegorz Witkowski lengyel infrastrukturális miniszterhelyettes közölte: az Oderából vett vízminták vizsgálati eredményeit egy héten belül teszik közzé.

A halpusztulást az alsó-sziléziai környezetvédelmi hatóság (WIOS) vizsgálja, kezdeményezésére a vajdasági ügyészség is eljárást indít. A WIOS nem zárta ki, hogy erős oxidáló hatású anyag került a vízbe. Csütörtöki közlemény szerint Odera alsó-sziléziai szakaszán nem mutattak ki viszont mezitilén nevű mérgező anyagot, mely jelenlétére a korábbi közleményekben gyanakodtak.

(Forrás: MTI, fotók: Facebook/Tyszkiewicz Wadim)

magyarallatvedelem.hu

Kapcsolódó

Ködben eltévedt búbos vöcsköt mentettek Érsekcsanádon

Marci

Szopornyica fertőzött rókákra bukkantak Dömös környékén

magyarallatvedo

Már a tojásaikon ülnek a gyönyörű bíbicek

Marci