Szörnyű körülmények közül próbáltak kutyákat kimenteni, ám a rendőrség szerint nem történt állatkínzás (Videó)

Olvasási idő:1 perc

Szombaton a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány önkéntesei egy Pest megyei erdő közepén található tanyára mentek, miután azt a bejelentést kapták, hogy németjuhász és malinois kutyák láncra verve szenvednek a hidegben – írja a blikk.hu.

Akkora akár -25 fokot is ígértek és az állatok feje egy kiszuperált hűtőszekrényen, vagy lécből összeeszkábált dobozon kívül volt, így a farkasordító hidegben semmi sem védte meg őket.

Az állatvédők elmondása szerint a kutyaól inkább disznóólnak felelt meg, az állatok pedig a szűk ketrecekben szinte meg sem tudtak fordulni. A protokoll szerint az állatvédők azonnal kihívták a rendőrséget és várták a rendőri intézkedést, hogy segítséget nyújthassanak az iszonyú körülmények között élő állatokon, írja a blikk.hu.

Azonban az önkéntesek legnagyobb meglepetésére nemhogy állatkínzást nem állapítottak meg az egyenruhások, de még szabálysértést sem, így ők a saját részükről ezt az ügyet lezárták.

A rendőrök szerint sem bűncselekmény, sem állatkínzás nem történt

Azonban az állatvédelmi törvény teljesen mást mondd ki:

  • Az állattartó köteles: a megkötve tartott vagy mozgásában egyéb módon korlátozott állat számára is biztosítani a zavartalan pihenés és a sérülésmentes mozgás lehetőségét,
  • a szabadban tartott állatok számára biztosítani olyan területet, illetve létesítményt, ahol azok veszély esetén, valamint az időjárás káros hatásaival és az egészségre ártalmas hatásokkal szemben védelmet találnak,
  • az állandóan zárt körülmények között tartott állat számára az állat szükségleteihez igazodó, megfelelő mozgásteret biztosítani

A videófelvétel a tartási körülményekről:

blikk.hu, Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány FB oldal nyomán magyarallatvedelem.hu