Szopornyica fertőzött rókákra bukkantak Dömös környékén

Olvasási idő:1 perc

Dömösről és környékéről tíz nap alatt a második végstádiumos szopornyica fertőzött róka került a BirdMania – Madárpark és Vadmadár-mentőközpontba, mint természetvédelmi mentőhelyre, de már nem tudtak segíteni rajtuk és el kellett altatni őket – közölte a mentőközpont a Facebook oldalán.

A mentőközpont tájékoztatása szerint a szopornyica emberre nem, de kutyára igen veszélyes betegség. Macskák is el tudják kapni, de ők nem betegszenek bele, viszont terjeszteni tudják. Emiatt hiába gondolják azt az ebtulajdonosok, hogy a kutyájuk nem megy ki a kertből, ez esetben veszélynek vannak kitéve, mert a kertbe betévedő macskák hozzák-viszik a betegséget.

„Egyetlen hatásos védekezés, megelőzés a kutyák esetében az szoponyica elleni (kombinált) oltás, amit időről időre ismételni kell. Javaslom, KÉREM, minden környékbeli kutya gazda ellenőrizze a kutyája oltottságát, ha kell, pótolja, vagy frissítse azt.”

írja a BirdMania.

A betegség először hasmenéssel kezdődik, majd pár tünetmentes nap után magas láz, gennyes szem, és orr gyulladás jelentkezik, majd idegrendszeri rángatózós tüneteket figyelhetnek meg a tulajdonosok.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy ha az állat megbetegedett, akkor nincsen gyógymód, gyógyszer, ami segíthetne rajta. A tüneteket lehet enyhíteni, de végső soron csak reménykedni lehet benne, hogy házi kedvencünk felépül.

hidlap.hu, BirdMania – Madárpark és Vadmadár-mentőközpont Facebook oldal, dorogimedence.hu nyomán magyarallatvédelem, kép: illusztráció (agrarszektor.hu)