Image default

Súlyos büntetésre számíthatnak a tetten ért orvhalászok

A halőrök folyamatos jelenlétének eredményeként ismét két orvhalászt ért tetten a Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) a Sajón. Az elkövetők a folyó Tiszaújvároshoz közeli szakaszán, egy 3,3m x 3,3m nagyságú emelőhálót kezeltek felváltva. Jogsértő cselekményükért akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is felelhetnek.

Az ÁHSZ munkatársai az utóbbi időben kiemelt figyelmet fordítanak a Sajó alsó szakaszának ellenőrzésére. Ennek oka, hogy a korábbi, heves esőzések miatt megáradt folyóban a halak a kevésbé áramló, partközeli sávba húzódtak, s erre a könnyű prédára számítva megjelentek az emelőhálós orvhalászok is. Az egyik hajnali tettenérés során két engedély nélküli halászt fogott el az ÁHSZ, akik a vétségüket elismerték. A rendőrség a két elkövetőt előállította, az általuk használt eszközöket és hálót pedig elkobozta.

A halászati törvény értelmében bemutatási célú halászat, ökológiai célú, szelektív halászat, vagy más hasznos víziállat forgalmazási célú gyűjtése esetén halászati engedély, míg rekreációs célú halászat esetén állami halászjegy szükségeltetik. Az engedély vagy állami halászjegy hiányában, tehát jogosulatlanul végzett halászati tevékenység orvhalászatnak minősül. Az orvhalászatról a továbbiakban a Büntető Törvénykönyv rendelkezik, amely szerint a halászati eszközök vízpartra való kivitele az orvhalászat kísérletének, míg az eszközök vízbe juttatása befejezett bűncselekménynek tekinthető. Utóbbi vétségért két évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

(Fotó: portal.nebih.gov.hu)

KAPCSOLÓDÓ

A járványidőszakban megnőtt a kutyatartók száma Magyarországon

magyarallatvedo

Zölden világító halászhálókkal megmenthetők a cápák, ráják és teknősök egy kutatás szerint

magyarallatvedo

Magyarország készen áll a társállatok befogadására, számos állatvédő szervezet ajánlja fel segítségét

Marci