Sírdogáló, elárvult vidrakölyköt mentettek a Séd patakból

Olvasási idő:1 perc

Bravúros állatmentést hajtottak végre a Fehér Holló Vadmentő Alapítvány és Természetvédelmi Mentőközpont munkatársai: egy sírdogáló vidrakölyköt mentettek ki a Séd patakból, aki valószínűleg valahogy elkeveredhetett a családjától.

Október 19-e óta néhány napon át élvezte veszprémi Fehér Holló Vadmentő Alapítvány és Természetvédelmi Mentőközpont vendégszeretetét a Pedro nevet kapott vidrakölyök. Ilyen korban még anya mellett, a kotorékban vannak a kis gombócok. Mivel ő a patak partján, a fűben sírva közeledett a megtalálói felé, így mentésre szorult. Anyjával történt valami, vagy a költöztetés során zavaró tényezők hatására elhagyta a kicsit – írták Facebookon az állatvédők, akik szívmelengető videót is készítettek Pedro megmentéséről.

Hogy ne legyen unalmas és egyszerű a helyzet, egyik munkatársuk, Jocka hason fekve, fejjel a patakból halászta ki a kicsit, ugyanis a kis vidra olyan helyre bújt, ahol alig lehetett hozzáférni. Mentése indokolt volt, mert a sebes folyású Séd patak messzebbről sodorhatta el, illetve a kutyák jelenléte folyamatos a környéken.

A kis vidra azóta már a Petesfalvi Vidraparkba került. A vidrák egy éves korukig is anya és a testvérek mellett vannak, a vidraparkban pedig minden adott számukra, így a fajtársak közelsége és a nekik kialakított nevelő tavas, kotorékos részek.

Ezalatt a pár nap alatt is a szívünkbe lopta magát. Etetések után makogó hangjával kapaszkodott az ölünkbe, bújt hozzánk, elkezdett óvatosan játszani velünk, rágcsálta a kezünket. Mondtuk is, hogy elvisszük, kérünk egy másik kicsit mellé és már robogunk is haza. Na de a viccet félretéve, mi minden állatnál az ő érdekeit nézzük. És ebben az esetben, amíg nem tudunk egy modellezett, vizes életteret biztosítani vidrák számára, addig minden mentettet a legjobb helyen szeretnénk tudni – búcsúzkodtak Pedrotól az állatmentők.

(Fotók: Facebook/Fehér Holló Vadmentő Alapítvány és Természetvédelmi Mentőközpont)

magyarallatvedelem.hu