Image default

Salátával etetik az éhező tengeri teheneket – VIDEÓVAL

Florida keleti részén a víz algásodása miatt eltűnőben van a tengerifű, a lamantinok természetes tápláléka, ezért a környéken élő állatok éheznek. Emiatt a helyi tisztségviselők úgy próbálják megmenteni a tengeri tehenek e faját, hogy elkezdték őket fejes salátával etetni – számolt be a Vox információira hivatkozva a Qubit. A mintegy fél tonnát nyomó állatok naponta akár 45 kg salátát is elmajszolnak.

Az intézkedésre azért van szükség, mert Floridában rekordszámú, 1100 lamantin, vagyis a teljes populáció több mint 12 százaléka vesztette életét tavaly. A Save the Manatee Club számításai szerint pedig már idén is jóval több egyed múlt ki, mint ami az évnek ebben a szakaszában átlagosnak számít, számszerűen 130.

Michael Walsh, a Floridai Egyetem vízi állatok egészségével foglalkozó professzora szerint soha nem tapasztaltak hasonlót. A lamantinoknak létrehozott floridai központok megteltek, és egyre több állat kerül be hozzájuk az éhezés látható jeleivel, néhánynak még a bordái is látszanak. A tömeges kihalás az óceánokat és a környezetüket terhelő, nagyobb problémák tünetei: a vízszennyezés és a partok beépítésének hatása, amelyek miatt megindul az alga elszaporodása. Ez a szennyvízülepítő aknákból és a farmokból származó szennyeződések miatt felgyűlik a vízben, és gátat vet a tengerifű növekedésének. Ehhez ugyanis napfényre van szükség, amit a vízben nagy mennyiségben lévő alga blokkol. Pedig a tengerifű számos állatnak szolgál eledelül, tisztítja a vizet és megakadályozza az eróziót.

A téli időszakban az Indian River Lagoon bizonyos részein telelő lamantinok ma már szinte megfulladnak az algában, és tengerifüvet sem találnak maguknak. Walsh elmondta, több tízezer hektárnyi tengerifű hiányzik a térségből, az állatok pedig nem úsznak át egykönnyen más területre, mert a lagúnán kívüli vizek túl hidegek nekik.

Patrick Rose, a Save the Manatee Club igazgatója elmondta, az Indian River Lagoon területén nem volt semmilyen látványos történés, például nem ömlött ki semmilyen vegyi anyag, egyszerűen a lassú és állandó szennyezés, ami ezekben a vizekben felgyűlt, kibillentette az egyensúlyából az ökoszisztémát, és sérülékenyebbé tette az algával szemben. 2011-ben például az alga egyik pillanatról a másikra foglalta el a lagúnát, közel 131 ezer hektárnyi területen, szinte teljesen kipusztítva a tengerifüvet. Néhány évvel később a terület elkezdett regenerálódni, de 2017-re a lagúna északi és középső részéről mégis 95 százalékban eltűnt a tengerifű.

Duane De Freese, az Indian River Lagoon Council nevű szervezet elnöke szerint az egészséges ökoszisztémák egy-egy zavar után, mint amilyen egy különösen hideg tél, még egyensúlyba tudnak kerülni, de amikor már eleve károsodtak, sérülékenyebbé és ingataggá válnak, és ekkor már az apróbb változások is drámai következményekkel járhatnak.

Videó: NBC

KAPCSOLÓDÓ

Halászhálótól sérült bálna életéért küzdenek Hawaiinál

magyarallatvedo

Tehéntrágyával szórták meg az állatvédőket egy marhahúsvásáron

magyarallatvedo

Lenyűgöző mentőakció: szakértők és önkéntesek küzdöttek 7 delfin életéért

Marci