Image default

Rekordot döntöttek Hortobágyon: 40 gólyát engedtek szabadon

Három nap alatt negyvenen csatlakozhattak társaikhoz, hogy elinduljanak Afrikába. A gólyák mellett négy barna réti héját és egy galambász héját is elengedtek a Hortobágyi Madárparkban.

A Hortobágyi Madárpark egyik röpdéjében a galambász héja sérüléséből meggyógyulva nem sokkal később visszatérhetett a természetbe. A reptetés előtti utolsó percekben a kíváncsi tömeg már a helyszínen várakozott, majd nem sokkal később a madárkórház munkatársai is megérkeztek a madarakkal. Ezúttal is a vállalkozó kedvű látogatók engedtek őket szabadon.

Sokan voltak kíváncsiak a gólyareptetésre is. A gólyák minden évben szinte napra pontosan a nemzeti ünnepeken vonulnak, hiszen március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

Idén rekordszámú sérült gólya érkezett a Madárkórházba az ország minden részéről. Most több hónapos áldozatos munka és gyógyítás után megerősödve, egészségesen tudnak visszamenni a természetbe.

“Jóval több gólya került a látókörünkbe, mintegy száz gólya volt még itt napokkal ezelőtt, közülük azokat, amelyeket arra alkalmasnak tartottunk és megfelelően fel tudtunk készíteni, közülük negyvenet tudtunk szabadon bocsátani a három nap alatt” – fogalmazott Déri János, a Hortobágyi Madárpark ügyvezetője.

Az elreptetett gólyák, valamint az öt héja hamarosan útnak indul Afrikába ahonnan remélhetőleg épségben térnek majd haza jövő tavasszal.

(Fotók: Facebook, Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány)

KAPCSOLÓDÓ

Örökbefogadásra váró kutyákkal léptek pályára a Haladás játékosai

Marci

Így falatoznak reggel az imádnivaló pingvinek a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Marci

Megerőszakolt egy lovat, ezért börtönbe került, ahonnan megszökött, a rendőrök jól elverték – VIDEÓVAL

magyarallatvedo