Ovádi Péter: Európa élmezőnyébe szeretnénk tartozni az állatvédelem területén is

Olvasási idő:2 perc

2020-ban nevezték ki miniszteri biztosnak, az új ciklusban pedig kormánybiztosként folytatja a munkáját Ovádi Péter, akit az eddig elért sikerekről és a jövőbeli tervekről kérdeztünk.

Az állatvédelemmel miniszteri biztosként kezdett el foglalkozni. Mit tart az elmúlt időszak legnagyobb sikerének?

Magyarország Kormánya felismerte a hazai állatvédelemre nehezedő súlyt, ezért 2020 októberében az a megtiszteltetés ért, hogy Nagy István agrárminiszter a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosként nevezett ki. Az elmúlt több mint másfél év rendkívüli időszak volt az állatvédelem területén. Eddig példátlan anyagi forrás került elkülönítésre civil állatvédő szervezetek támogatására, ivartalanítási programokra, illetve a Magyar Falu Program keretein belül meghirdetett nagy sikerű „Felelős állattartás elősegítése” pályázatra. A lakosság edukációja is nagy szerepet kapott, a Nébih-hel és az Állatorvostudományi Egyetemmel közösen indított Gazdijogsi program keretében, amely személyes képzéseire néhány órán belül beteltek a helyek. Az állatvédelmi jogszabályi környezet tekintetében is sikerült előrelépni, hiszen szigorodtak az állatvédelmi jogszabályok, és megszületett a régóta várt „kóbor állat rendelet” is. Ezen kívül megkezdte működését az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja, állatvédelmi témájú társadalmi párbeszéd indult, amelynek segítségével több mint 260 ezer ember mondta el véleményét. Megalakult a Nemzeti Állatvédelmi Tanács, megszületett Magyarország első Állatvédelmi Kódexe, illetve az adventi időszakban több száz kilogramm tápadományban részesült több mint 200 civil állatvédő szervezet. Hamarosan pedig – június 20. és július 20. között – pályázhatnak a civil állatvédő szervezetek az 500 millió forint keretösszegű pályázatra. A pályázati felhívás elérhető az allatvedelem.hoi.hu felületen.

Az új kormányban nem miniszteri-, hanem kormánybiztosként folytatja a munkáját. Mit jelent ez a változás?

Rendkívüli örömömre szolgál, hogy magasabb szintre lép hazánkban az állatvédelem. A megkezdett munkát Miniszterelnök Úr döntése alapján az Igazságügyi Minisztérium kötelékében folytathatjuk. Kiemelt feladatunk lesz a felelős állattartással kapcsolatos intézkedési terv kidolgozása, a civil állatvédő szervezetekkel történő szoros együttműködés, illetve a gyepmesteri telepek fejlesztésével kapcsolatos teendők előkészítése. Az új feladatkör lehetőséget biztosít továbbá arra, hogy javaslatot tegyünk az állatkertek fejlesztésére, illetve felülvizsgáljuk a működésükkel kapcsolatos jogszabályokat.

Miért került az állatvédelem az Agrárminisztérium hatásköre alól az Igazságügyi Minisztérium alá?

Azt gondolom, hogy a feladat a központi kérdés, továbbra is számítunk valamennyi minisztérium szakembereinek együttműködésére. Szeretnénk folytatni a közös munkát, amelynek köszönhetően eddig is jelentős eredményeket értünk el.

A közösségi médiában lehetett látni, hogy a közelmúltban Varga Judittal folytatott egyeztetéseket. Lehet tudni, milyen konkrétumokról esett szó?

Varga Judit igazságügyi miniszterrel folytatott egyeztetésen áttekintettük a folyamatban lévő ügyeket, és átbeszéltük az állatvédelemről szóló jövőbeni terveket.

Mik a mostani ciklusban a legfontosabb állatvédelmi célok és prioritások?

Terveink nem változtak, továbbra is Európa élmezőnyébe szeretnénk tartozni állatvédelem területén is, de tisztában vagyunk azzal, hogy ehhez még rengeteg munkát kell elvégeznünk. Folyamatosan készítjük és aktualizáljuk a cselekvési tervet az elkövetkezendő négy évre vonatkozóan, számítunk minden állatvédelemben érintett szereplő támogatására.

magyarallatvedelem.hu