Magyar Állatvédelem
Image default

Óriási lepedőkkel védenék az olvadó gleccsereket

A globális felmelegedésnek egyre súlyosabb következményei vannak – ezek közé tartozik a gleccserek drámai olvadása is, melynek megfékezésére meglepő, ám egyelőre hatékonynak tűnő megoldással rukkoltak elő a tudósok – írja az Élő Bolygónk.

A Kína északnyugati részén lévő Szecsuán tartományban található Dagu-gleccser 500 négyzetméteres területét augusztusban ökotextillel borították be a Kínai Tudományos Akadémia Északnyugati Intézetének kutatói.

Azóta a tudósok megállapították, hogy

a beborított területből egy méterrel kevesebb tűnt el, mint a nem lefedett régióból.

Vang Fej-teng kutató szerint a vizsgálat bizonyította, hogy a lepedők képesek blokkolni a napsugárzást és megakadályozni a hőcserét a gleccser felszínén.

A szakértő szerint az elmúlt években a globális klímaváltozás hatására világszerte megnövekedett a gleccserek olvadásának sebessége. A kisebb, legfeljebb egy négyzetkilométeres gleccserek pedig emberi beavatkozás nélkül hamarosan teljesen eltűnhetnek.

„A világ tudósai ugyanakkor elsősorban a gleccserek változására, a változások mechanizmusaira koncentrálnak, és viszonylag kevés figyelem irányul a gleccserek olvadását megakadályozó esetleges megoldások keresésére” – tette hozzá a kutató.

A szakértők hamarosan kipróbálják hőblokkoló módszerüket Kína más gleccserein is, amelyeket már súlyos mértékben érintett a klímaváltozás.

Élő Bolygónk nyomán magyarallatvedelem.hu, Fotó: Xie Yida

Kapcsolódó

Mesebeli fotókon az erdők varázslatos téli élővilága

Marci

Jó hatással van a biodiverzitásra a Nagy-szik rehabilitációja

magyarallatvedo

Ide látogass, ha csodálatos madarak különleges nászénekét hallgatnád

magyarallatvedo