Magyar Állatvédelem
Image default

Nyomoznak Tokajnál természetkárosítás miatt

Olvasási idő:1 perc

Természetkárosítás miatt rendelt el nyomozást a Szerencsi Rendőrkapitányság az Ively-ér kotrásával kapcsolatban, megkezdődött a tanúk meghallgatása – írta a Tokaji Természetvédelmi Egyesület.

Nyár helyett a halak, kétéltűek és más gerinces állatok telelési időszakában kezdték meg az Ively-ér kotrását. A kihányt iszapban rengeteg elhullott élőlényt találtak – hívta fel a figyelmet a múlt héten a Tokaji Természetvédelmi Egyesület.

A szervezet most arról adott hírt a Facebook oldalán, hogy elrendelte a Szerencsi Rendőrkapitányság a nyomozást, megkezdődött a tanúk meghallgatása és időközben egyik tagjuk hivatalosan is kikérte a munkák végzésére vonatkozó engedélyt. Ebből egyértelműen megállapítható, hogy a korlátozási időszaktól való eltérésre csak abban a különösen indokolt esetben lett volna mód, ha az nem jár a természeti érdekek sérülésével – írja a napi.hu.

A decemberi mínusz 6-7 Celsius-fokos időben már tart a változó testhőmérsékletű állatok vermelése. Ennek ismeretében talán jó lenne megszólaltatni az Aggteleki Nemzeti Parkot, hogy miért engedélyezte mégis a munkákat ebben az időszakban? – tette fel a kérdést a szervezet a posztjában.

A munkát az Országos Vízügyi Főigazgatóság rendelte meg, a taktaközi-öntözőrendszer rekonstrukciójának keretében. A feladat része a csatorna megtisztítása, amely a környék cserjeirtásával, fakitermeléssel és egy közel 5 kilométeres szakaszon az iszap mederből való kitermelésével jár. A feladat elvégzésére 68 480 000 forintot költenek.

A mederkotrást a téli időszakban kezdte el a kivitelező cég, ami jelentős ökológiai pusztítással jár. Sok kétéltű, halak, rovarok, más puhatestű és gerinces állatok ilyenkor telelnek ugyanis, vagyis sokuk beássa magát az iszapba, vagy a parti talajba vájt üregekbe húzódik vissza – írta a Tokaji Természetvédelmi Egyesület.


napi.hu nyomán magyarallatvedelem.hu

Kapcsolódó

A legkisebb kéz a legszorgosabb – Óvodások segítettek az állatotthon lakóinak

Eszti_mav

Csütörtöktől esti sétákra várja a látogatókat a Fővárosi Állatkert

Erik

Rengeteget javult a halálból megmentett mókus állapota

Marci