Image default

Négy kutyával a Spider mentőcsoport is megérkezett Törökországba

A Spider Mentőcsoportot is sikeresen megérkezett Törökországba, a katasztrófa helyszínére, jól vannak, és kora hajnaltól dolgoznak. – tudtuk meg Lehoczki László, a szervezet vezetőjének közösségi oldaláról. 

László a Spider Mentőcsoportot több mint 23 éve alapította, aminek azóta is a vezetője.

“El sem képzelhető, hogy egy földrengésre ne menjek ki és ne segítsek.”

Elmondása szerint Törökország személyesen kérte fel a segítségre a szakmai csapatot, akik gondolkodás nélkül vállalták az életmentő feladatot.

Lehóczki már korábban, 1998-ban járt Törökország, Adana területén, ahol szintén földrengés utáni mentésben vett részt, így neki remélhetőleg nem lesz teljesen ismeretlen a terep.

Forrás: Lehoczki László
Forrás: Lehoczki László

– Nagy előnyünk, hogy négy élő- és halottkereső kutyát tudunk vinni, ami azt jelenti, hogy 8-10 nap után is tudunk dolgozni. A fotókon láthatjuk, hogy emeletes házak omlottak össze kártyavárként, el lehet képzelni, hány ember tartózkodhatott a romok alatt… Persze mindenki élő embereket szeretne találni, és erre nagyobb esély a katasztrófát követő három napban van. Öt napnál még mindig van vékonyka remény, utána viszont már végzetesen csökken az esély – nyilatkozta a minap.hu-nak.

Nem csatlakoznak egyik kint lévő magyar mentőcsapathoz sem, mivel önkéntesek, külön csapatot alkotva dolgoznak.

KAPCSOLÓDÓ

Betonüregbe szorult, mozdulatlanná dermedt kutyákat mentettek a tűzoltók

Eszti_mav

Két keresőkutyával indul Törökországba a HUNOR Mentőszervezet segíteni

Viki

A legrangosabb fődíjat a pekingi palotakutya hozta el

Marci