Magyar Állatvédelem
Image default

Nagyszerű hír az állatvédőknek: még idén megkapják az anyagi támogatást

A Kormány az idei évben egyedülálló, de egyben szükségszerű lehetőséget hirdetett meg: 500 millió forint keretösszegű pályázatra adhatták be kérelmüket az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek. 

A pályázatot elsöprő érdeklődés övezte, több mint 200 kérelem érkezett a lebonyolítást végző Herman Ottó Intézet számára. Októberben ki is hirdették a nyerteseket: minden olyan szervezet, amely érvényesen adta be anyagát, részesül a támogatásból. Mindez összesen 187 szervezetet jelent, melyek között megtalálhatók vadon élő állatokkal vagy haszonállatokkal foglalkozó egyesületek is.

A pályázati felhívásból kiderül, hogy a nyertes szervezetek működési költségre, állategészségügyi szolgáltatásra, illetve férőhelybővítésre fordíthatják a forrást. Ezen túl az ivartalanításnak is kiemelt szerepet szántak, hiszen minden társállattal foglalkozó civil szervezetnek minimum 200.000 forintot ivartalanítási költségre kell hasznosítaniuk.

A szervezetek most megnyugtató hírt kaptak:

“A támogatói okiratok kiküldése folyamatos, és még ebben az évben kiutalásra kerül a pályázaton elnyert összeg” – nyilatkozta a mai napon a  pályázat kapcsán Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos a greendex.hu-nak.

A nyertesek így biztosak lehetnek abban, hogy még az idei évben hozzájutnak az elnyert összeghez.

magyarallatvedelem.hu

Kapcsolódó

Tizenegy év után került elő egy brit család elveszett kutyája

magyarallatvedo

Három méteres krokodilt találtak a tűzoltók Csehországban

magyarallatvedo

Élettársát és kutyájukat is megölte az öngyilkosságra készülő férfi

Marci