Image default

Mi is csatlakoztunk az Állatvédelmi Kódex aláíróihoz

A hazai állatvédelemben sorra történtek az események idén ősszel: szeptemberben elindult a Gazdijogsi, októberben megszületett Magyarország első Állatvédelmi Kódexe, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jóvoltából ivartalanító buszok kezdték el járni a magyar településeket, a múlt hét folyamán pedig a Parlament elé került egy előterjesztés, mely alapján jelentősen szigorodhatnak az állatvédelemre vonatkozó jogszabályok.

Természetesen nem volt kérdés számunkra sem, hogy csatlakozunk az Állatok Világnapja alkalmából az Állatorvostudományi Egyetem kezdeményezésére megszületett első hazai Állatvédelmi Kódexhez, melynek jelenleg már 79 aláírója van.

Az említett kódex az állategyedek és egyúttal a biológiai sokféleség védelmét, az állatokkal való felelős bánásmódot, valamint a velük kapcsolatos etikus fogyasztói magatartást hivatott hirdetni. Az Állatorvostudományi Egyetem rektora korábban elmondta, hogy állatszerető, értékelvű közösség született, amelynek tagjai önkéntes elkötelezettséget vállalnak a szakmai alapokon és együttműködéseken nyugvó állatvédelem mellett. A kódex nemcsak a társállatokra, hanem valamennyi állat védelmére alakult meg októberben.

Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos múlt heti parlamenti beszédében kiemelte, hogy a gazdijogsi.hu, az állatvédelmi kódex, a civilek támogatásával sok lépést tettünk előre az állatvédelem területén.

A kódex Szövege és aláírói az alábbi linken tekinthetők meg.

magyarallatvedelem.hu

KAPCSOLÓDÓ

Védett madarat, egy szürke gémet mentettek meg a tűzoltók – VIDEÓ

Marci

Ingyenes lesz a 9 hungarikum-kutyafajta törzskönyvezése

magyarallatvedo

Két nyílvesszővel lőtt át egy pár hónapos kiskutyát – pénzjutalom a tettes megtalálójának!

Viki