Image default

Mi az? Kicsi, aranyos és hangos?

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság bemutatja nekünk az ökörszemet (Troglodytes troglodytes)
Hazánk egyik legkisebb termetű madara, hossza mindössze 9 cm, súlya pedig 6-8 gramm (kevesebb mint egy 200 Ft-os érméé). Csöpp mérete ellenére azonban igen hangos tud lenni!
Leginkább az etető alatt a talajon, vagy az ahhoz közel lévő bokrosokban láthatjuk bújkálni, „szöszmötölni”. Itt keresi táplálékát, mely kisebb termetű rovarokból, pókokból áll, de télen apró fűmagvak is szerepelnek étlapján.
Egész Európában és Ázsia nagy részén elterjedt, de Északnyugat-Afrikában, valamint Észak-Amerikában is megtalálható.
Nevét az ökrök aránylag nagy, kidudorodó szeméről kaphatta, de a Pénzváltó levélnéző című könyvben Ungi Balázs ezt írja: „troglodytes a faj görög nevéből (tróglodütész – τρωγλοδύτης), mely ’üreglakót’ jelent. A ’lyuk’ (tróglé – τρώγλη) és ’beleugrik’ (düó – δύω) szavakból. Feltételezhetőleg az ökörszem üregszerű fészkére utal.”
Az ökörszem védett madarunk, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 25 ezer forint.
Hallgassuk meg az ökörszem hangját! www.xeno-canto.org/species/Troglodytes-troglodytes
Fotó: Jakab Sándor
Szöveg: Hák Flóra (Természetmegőrzési Osztály)