Image default

Megvakított egy kutyát, majd belevágta a póniló hátába a fejszét

Egészen brutális állatkínzás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség egy környékbeli községben élő férfival szemben. A férfi egy seprűnyéllel összevert és megvakított egy kutyát, majd fejszével esett a saját pónilovának.

Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyészség elzárást kért az állatkínzással vádolt büntetett előéletű férfira. Hozzátette, a terhelt beismerte a bűncselekmények elkövetését.

A férfi két évvel ezelőtt ittasan gyalogolt hazafelé, amikor észrevett egy pincsi jellegű, keverék kutyát, ami kiszökött az egyik udvarról. Amikor a kutya visszament az udvarra, a férfi követte és egy ott talált seprűnyéllel az állat fejét és testét is nagy erővel ütlegelte. A bántalmazás miatt az eb a bal szemét elvesztette és a koponyacsontja is eltörött.

A sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az állatorvos kénytelen volt elaltatni. A brutális állatkínzás nagy és hosszan tartó fájdalommal járt, és különös szenvedést okozott a kiskutyának.

Az elkövetőnek  volt egy középtermetű, kanca pónilova. Két hónappal a kutyás eset után megpróbálta kifogni a lovaskocsiból az állatot a tanyája udvarán, de annyira részeg volt, hogy nem sikerült neki. Ekkor felkapott egy fejszét az udvaron és combtájékon belevágta a ló hátába. A bántalmazás miatt az állat vérző metszett sérülést szenvedett, ami nagy fájdalommal járt.

Az elszenvedett sérülés a lónak különös szenvedést okozott. Az ügyészség elzárást kért a kétrendbeli állatkínzással vádolt, szabadlábon védekező férfira  azzal, hogy az állatkínzáshoz használt fejszét is kobozzák el tőle.

magyarallatvedelem.hu, fotó illusztráció 24tp.pl

KAPCSOLÓDÓ

70 kutya hangszálát vágatta el a kegyetlen karcagi szaporító

Marci

Mandy, a tűzszerész kutya Afganisztánt is megjárta – most segítségre van szüksége

Marci

Lóközelben – a ló és az ember kapcsolata napjainkban

Viki