Megszületett a vakvezető kutyák legújabb generációja

Olvasási idő:1 perc

Zina kutya nyolc szép kölyköt hozott a világra november 15-én a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola tenyészetében. Ez már a kilencedik alom náluk. A feketék mind kanok, a sárgák között három szuka és egy kan született – tudta meg a BOON. Nevük U betűvel kezdődik majd, amit közönségszavazat alapján kapnak. Nyolchetes korukig anyjukkal maradnak törökbálinti otthonukban, azután önkéntes kölyöknevelőknél nevelkednek tovább, amíg egyévesek nem lesznek. Ezt követően az alapítvány kiképzőihez kerülnek, ahol körülbelül fél éven át tanulják a vakvezető munkát. Majd látássérült gazdáikkal gyakorolnak tovább.

Odafigyelnek rájuk

– Egészségügyi okok alapján választjuk ki, hogy melyik anyakutya következik soron az ellésben. Viszonylag pontosan tudjuk előre, hogy ez mikorra várható. Előtte már szoktunk hőmérőzni. Mindig ott vagyok a picik érkezésekor, és segítek, hogyha szükséges annak a családnak, amely az anyakutyát tartja – mondta Komondi Piroska, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola szakmai vezetője. – A mostani alkalom teljesen problémamentes volt, éppen, amikor beléptem, akkor potytyant a kezembe az első fekete kanocska. Gyorsan, két és fél órán belül mindegyik kiskutya megszületett. Zina most pihen és gondozza a kölykeit, akik rohamosan fejlődnek. Egészségesek, esznek, alszanak és rengeteget beszélgetnek. Naponta megmérjük a súlyukat, és amíg kölyöknevelőkhöz nem kerülnek, addig hetente meglátogatom őket. Odafigyelünk rá, hogy a kisebbek is esélyt kapjanak a szopásnál és be tudják hozni a lemaradásukat. Négy-hat hetes korukban már valamenynyire látszik a természetük, hogy melyik mocorgósabb és melyik határozottabb, ezért erre az időszakra tervezzük a névadást. A követőink javaslatai közül választjuk ki a kiskutyákra leginkább illő neveket, és azokból húzunk.

magyarallatvedelem.hu