Magyar Állatvédelem
Image default

Megszökött öt oroszlán egy ausztrál állatkertből

Megszökött öt oroszlán szerda reggel, még nyitás előtt Sydney Taronga állatkertjéből – közölte az intézmény forrásaira hivatkozva az MTI.

Emiatt kora reggel a legmagasabb fokozatú, egyes kódú riasztást rendeltek el, miután a videofelvételek szerint négy oroszlánkölyök és egy felnőtt állat a karámon kívül került – mondta sajtótájékoztatóján Simon Duffy ügyvezető.

Az oroszlánokat fő karámuk mellett egy kisebb területen látták, de az állatkert többi részétől még így is egy majdnem kétméteres kerítés választotta el őket – tette hozzá. Egy kölyöknek nyugtatót kellett adni, a többi állat nyugodtan visszasétált a karámjába az ügyvezető szerint. Sem állat, sem ember nem sérült meg, az állatkert a szokott időben kinyitott.

Duffy elmondta, hogy az állatkertnek nagyon szigorú biztonsági protokollja van ilyen esetekre, és azonnal intézkedtek, ahogy a szökést észrevették. Mindenkit, aki a helyszínen tartózkodott, biztonságos helyre vitték. Az állatkert egyelőre nem tudja, hogy szöktek ki az állatok, az ügyben hivatalos vizsgálatot indítottak.

(Forrás: MTI/24.hu, Kép: Saeed Khan/AFP)

 

Magyar Állatvédelem

Kapcsolódó

Kisfilmen ismerhetjük meg Hugit, a Fővárosi Állatkert játékos barna medvéjét

Marci

Közel 400 kutyát mentettek meg attól Kínában, hogy nyárson végezzék

Marci

Nyomkövetővel látták el a farkasfalkákat – Mutatjuk, mennyire merészkedtek át egymás területére

magyarallatvedo