Image default

Megsüketülnek a víz alatti zajtól a teknősök

Mindeddig kevesen vizsgálták a zajszennyezés teknősökre gyakorolt hatását, a kutatók inkább a tengeri emlősökre, halakra vagy éppen a kalmárokra koncentráltak, az amerikai Woods Hole Oceanográfiai Intézet kutatói viszont most megtették ezt a lépést is. Az eredményeket a 2022-es Ocean Sciences Meetingen, pénteken adja elő Andria Salas, a kutatás vezetője – tette közzé a Qubit.

A kutatás előzetes eredményei szerint, amelyeket külső, független szakértők még nem ellenőriztek, a hangos zajnak kitett teknősök hallása időlegesen romlik. Ez megfelel az eddigi várakozásoknak, hiszen így történik ez a legtöbb zajszennyezésnek kitett állattal is, de a zaj teknősökre gyakorolt hatásával külön eddig senki sem foglalkozott.

Gyorsan múlik, de veszélyes

A kísérletben vörösfülű ékszerteknősöket (Trachemys scripta elegans) és díszes ékszerteknősöket (Chrysemis picta) hangos, magas amplitúdójú fehér zajnak, majd megvizsgálták, hogy hogyan reagálnak az ezt követő zajokra. Az állatok többségénél 20 perc és egy órányi időtartam között tartott a halláscsökkenés, de volt olyan példány is, amelyik több napon keresztül rosszul hallott.

Salas szerint már viszonylag alacsony zajszennyezés mellett is bekövetkezett a halláscsökkenés, és még abban az esetben is, ha rövid időn keresztül tart, különösen veszélyes, a teknősök ugyanis így nem tudnak kommunikálni egymással, és nehezebben észlelik a közelítő ragadozókat is. A Földön élő teknősöknek csaknem a fele veszélyeztetettnek számít, a kutatók mostani felfedezése pedig hosszabb távon segíthet a megőrzésükben.

Fotó: illusztráció, wikipedia

KAPCSOLÓDÓ

A kutyák is tudnak féltékenyek lenni

magyarallatvedo

Eddig soha nem tapasztalt támogatásban részesülnek az állatvédő szervezetek

Marci

Szemek nélkül született a kiskutya, a tenyésztő egyből “kidobta”

magyarallatvedo