Magyar Állatvédelem
Image default

Megalakult az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja

Olvasási idő:2 perc

Az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) új szervezeti egységeként január elsején kezdte meg működését az Állatvédelmi Központ, amelynek feladata az edukáció mellett, hogy tudományos hátteret biztosítson az állatvédelem területén dolgozó valamennyi szereplőnek – hangzott el az intézményt bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Ovádi Péter beszédében a Nemzeti Állatvédelmi Program egyik alappilléreként a lakosság edukációját és a felelős állattartására történő nevelését emelte ki, amelyben fontos szerep jut majd az Állatvédelmi Központnak. A program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos mérföldkőnek nevezte az állatvédelem tekintetében a központot, amelynek célja, hogy tudományos és szakmai alapon támogassa az állatok védelmében tett intézkedéseket. Mint mondta, fel kell lépni az állatok érdekében, szót kell emelni a felelős állattartás mellett, és minden eszközzel küzdeni kell az illegális szaporítók, a gondatlan állattartók és az állatkínzók ellen. A miniszteri biztos egyben hangsúlyozta az állatvédelem területén dolgozó szakmai és civil szervezetek együttműködésének erejében rejlő lehetőséget, és köszönetet mondott munkájukért.

Fotó: Vinnay Péter

Az online is közvetített eseményen Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora elmondta, hogy az új jogi, elemző és módszertani központ az állatvédelemmel foglalkozó valamennyi tudományágat összefogja. Feladata, hogy a tudomány oldaláról támogassa a hazai állatvédelem fejlődését, hozzájáruljon a társadalmi szemléletformáláshoz, a felelős állattartás fontosságának tudatosításához – emelte ki. Mint hangsúlyozta, az állatvédelem egy komplex, tudományágakon átívelő terület, ennek megfelelően az új központban az állatvédelem multidiszciplináris kutatását és oktatását végzik, többek között állatorvosok és jogászok bevonásával. Sótonyi Péter kitért arra is, hogy az állatvédelemben sokszor kizárólag a társállatokra koncentrálnak, pedig a gazdasági haszonállatok védelme ugyanolyan fontos feladat.

Fotó: Vinnay Péter

Vetter Szilvia, az ÁTE Állatvédelmi Központ vezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a központ nem csupán az állatorvosképzésben biztosítja a korszerű állatvédelmi ismeretek átadását, hanem a nem állatorvos szakembereknek, civileknek is szervez képzéseket, szakmai napokat. Vállalkoznak továbbá arra is, hogy a legújabb állatvédelmi kutatási eredményeket közérthető módon megosszák a nagyközönséggel is. Az új szervezeti egység fontos feladata egyes állatvédelmi ütközőpontok, vitatott témák azonosítása, majd ezek tanulmányozása, kutatása és oktatása. Ilyen téma például az állatvédelem jogszabály- és intézményrendszerének megfelelősége, hatékonysága, a végrehajtás körüli polémiák, a gazdasági haszonállatok állatjólléti helyzete, valamint a menhelyekkel, kóbor állatokkal, ivartalanítással, szaporító telepekkel, az állatkínzás jogi, pszichológiai és kriminológiai vonatkozásaival, a természetvédelem és az állatvédelem kapcsolódási pontjaival, az állatkínzás és az emberek elleni erőszak összefüggéseivel, a cirkuszi állatokkal és a vadászat állatvédelmi vonatkozásaival kapcsolatos kérdések – emelte ki Vetter Szilvia.

MTI/AM Sajtóiroda nyomán magyarallatvedelem.hu, fotó: Sótonyi Péter professzor munkában – riderline.hu

Kapcsolódó

Leszakadt a füle és férgek rágták a kutyát, akire Cegléden találtak rá

Marci

MME: ne vigyük haza a talált madárfiókákat!

magyarallatvedo

Megdöbbentő: ötszáz köbméter szemét halmozódott fel a Hortobágyon

magyarallatvedo