Magyar Állatvédelem
Image default

Még keresik Rozi, a kecske gyilkosát

Olvasási idő:1 perc

Az egész várost megrázta, ahogy kivégezték a Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület kecskéjét csütörtök hajnalban. A közösségi oldalukon közölték, hogy betört a telepükre egy személy, aki levágta az ott élő Rozi kecse fejét és azt magával vitte – írja a sonline.hu.

 

– Szegény állat próbált menekülni, az összes körülötte lévő széna szét volt túrva, nagyon megráztak minket a történtek – mondta el Boncz Edit, a Kutyatár Egyesület elnöke, akik a mentett, jámbor állatot családtagként kezeltek.

Rozi 2018 húsvétján került a Kutyatár Egyesülethez, mikor az egyesület kapott egy telefont, miszerint a Tolna megyei Iregszemcsén egy autós pihenőnél találtak kidobva egy rossz állapotú kecskét. – Nem tudott lábra állni, ami kérődző állatoknál nagyon veszélyes – emlékezett vissza Boncz Edit. Hetekig táplálták, foglalkoztak vele, mire megtette első önálló lépéseit új otthonában. Hozzátette: a történtek után önkéntesek segítségével őrizték menhelyüket és reflektorokat szereltek be, hogy jobban belássák a területüket. Továbbá bővítik a kamerarendszert és egy őrző-védő vállalattal leszerződtek, így péntek éjszakától már folyamatosan figyelnek a telepre. – Ki kell gazdálkodnunk az őrzéssel járó nem kevés plusz költségeket, de a történtek után állataink és saját biztonságunk érdekében nem tehetjük meg, hogy nem őrizzük a nap 24 órájában a telepet – jegyezte meg Boncz Edit.

A sonline.hu megkersésére a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy a Kaposvári Rendőrkapitányság feljelentés alapján állatkínzás vétség gyanúja miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen.

sonline.hu nyomán magyarallatvedelem.hu

Kapcsolódó

Még mindig óriási a hőség – figyeljünk oda kedvenceinkre!

Marci

Zergegida látta meg a napvilágot Szegeden

Marci

“Muttermacska: gratulálunk!”

magyarallatvedo