A denevérek násza nyár végén, ősz elején zajlik. Ebben az időszakban gyakori jelenség, hogy a denevérek nászbarlangokat keresnek fel, amelyek később telelőhelyül is szolgálhatnak. A Dunántúl egyik legjelentősebb nászbarlangja az Abaligeti-barlang, ahol több ezer denevér fordul meg augusztus végén és szeptember elején. A párzás ősszel történik, de a magzat fejlődése a téli álmot követően indul meg.
Az Abaligeti-barlang az emberi szem számára láthatatlanul, ma is folyamatosan változik, amelyről a járat teljes hosszában folyó patak gondoskodik. Több mint 460 méter hosszú, kiépített főága gyalogosan, utcai ruhában kényelmesen végigjárható, a barangolás után a Denevérmúzeum meglátogatására is lehetőség nyílik.

Az Abaligeti-barlangon túl számos rendkívüli programot kínál a természet szerelmeseinek a Duna-Dráva Nemzeti Park.
Szeptember 3-án rövid túra során hallgathattak bele a látogatók az erdő éjszakai életébe, amelynek ilyenkor legfontosabb eseménye a szarvasok násza. A ’Szarvasbőgés Béda-Karapancsán’ nevű program a Fehér Gólya Múzeumban tartott előadással kezdődött, ahol számos érdekesség hangzott el a gímszarvasokról, a bemutatót követően pedig lehetőség nyílt megfigyelni a jelenséget.
Szeptember 10-én a résztvevők az ártéri erdő sajátos képi- és hangvilágát ismerhetik meg a ’Nyárvégi hangulat’ – kenutúrán. Az evezés alkalmával szerencsés esetben még szarvasbőgés is hallható lesz.
Szeptember 14-én a Havi-hegy egyedülálló élővilágát deríthetik fel az érdeklődők a ’Kaland a Havi-hegyen’ nevű program keretein belül. A résztvevők a túra során megismerhetik a hegyek kialakulásának folyamatát és a Havi-hegyet alkotó kőzetek tulajdonságait is.

Szeptember 23-án a látogatók kanyargós utakon, lépcsőkön haladva barangolhatják be a Pintér kert Arborétumot a ’Fény és zene a Pintér-kert Arborétumban’ nevű eseményen. Az érdeklődők megcsodálhatják a különböző fás- és lágyszárú növényeket, a két kis tavat, a Villányi Alkotótelepen készült műalkotásokat, továbbá a jellegzetes mecseki karsztbokorerdőt és a különleges városi panorámát is. Az este folyamán a Pintér-kert Arborétum szobrait, fáit, bokrait valós idejű, látványos fényinstallációkkal öltöztetik fel a szervezők.
A programokról bővebb információ a Duna-Dráva Nemzeti Park honlapján található.

(Forrás: AM sajtóiroda, DDNP honlap)

Magyar Állatvédelem