Magyar Állatvédelem
Image default

Láncfűrésszel vágták le az elefánt agyarát – csodás lett az eredmény

Olvasási idő:1 perc

Fogászati kezelésen esett át Shah-Rukh, a Szegedi Vadaspark 14 éves elefántja. Az agyarai ugyanis rendellenes szögben, összefele nőttek, emiatt már olyannyira összeértek, hogy zavarta az evésben is, így kiemelte közülük az ormányát. Vissza már nem tudta tenni, emiatt feszült és ideges volt. Ezért döntöttek a szakemberek a beavatkozás mellett.

Egy 4 tonnás páciens fogászati beavatkozása nem kis feladat, ezért Dr. Sós Endre, a Fővárosi Állat és Növénykert vezető állatorvosa irányította a beavatkozást Dr. Szőke István, a Szegedi Vadaspark állatorvosa és Veprik Róbert ügyvezető-igazgató munkájával, valamint az elefánt gondozói és a Vadaspark dolgozói segítségével.

A „beteg” csendesen, bár kicsit idegesen fogadta a nagyszámú látogatót, társa, a 12 éves Félix viszont az ajtó hangos döngetésével adott hangot nemtetszésének, hogy egyedül van, és nagyobb barátját sem láthatja.

Ahogy a humán gyógyászatban is, a beavatkozás előtt röntgenfelvétel készült a már alvó elefánt agyaráról, hogy a szakemberek lássák, meddig nyúlik a fogideg – azaz tudják, hol vágják le a túlnőtt részt. Ugyanis ha belevágnak az idegbe, az egyrészt fájdalmas, másrészt tömést igényelne. Ezt pedig természetesen szerették volna elkerülni.

A vágást követően szép formát kaptak az agyarak – ami nem csak a megjelenése miatt fontos, hanem ha éles marad a vágást követően, akkor saját magát és társát is megsebezhetné vele. A szakemberek bíznak benne, hogy az igazítást követően az agyara most már megfelelő irányba fog nőni, így nem lesz többet szükség hasonló beavatkozásra.

Shah-Rukh jól viselte az altatásos fogászati kezelést, de még próbálgatja kisebb méretű – de mindenképpen formás – agyarát, és ormányát is kiselefánthoz hasonlóan használja. De meg kell hagyni, nagyon szép lett az új mosolya. Nézzék meg Önök is személyesen a Szegedi Vadasparkban.

Kapcsolódó

Újabb ügyes kutya fogta el a betörőt

magyarallatvedo

Vadász mentette meg az áramütést szenvedett uráli baglyot

magyarallatvedo

„Szotyi kutya az életével fizetett!” Egyre durvább a helyzet a budai Várban

magyarallatvedo