Magyar Állatvédelem
Image default

Kutyatenyésztőket ellenőriz a hatóság: bukott egy albertirsai ebtartó

Olvasási idő:1 perc

A hatóság ellenőrei több mint száz, részben szűkös, fényszegény és takarítatlan helyen tartott kutyát találtak Albertirsán egy kutyaszaporítónál, aki állatgyógyászati készítményeket is használt szaktudás és engedély nélkül. A Nébih bírságot vetett ki, és állatvédelmi eljárás indult az ebtartó ellen.

Több esetben fényszegény, valamint az elégtelen szellőztetés és a takarítás hiánya miatt néhol erősen ammóniaszagú körülmények között tartotta a kutyákat az az ebtartó, akiknél a Pest megyei Albertirsán tartottak ellenőrzést a Nébih szakemberei tavaly év végén – írja honlapján a Nébih.

Az ebek – köztük nemrég ellett szukák és kölykeik – egészségügyi szempontból jó állapotban voltak, azonban nem állt rendelkezésükre a jogszabályban előírt minimális férőhely, annál jóval kisebb területen zsúfolták őket össze. Az elégtelen tartási körülmények mellett az ellenőrök állatgyógyászati készítmények tiltott felhasználását is megállapítottak, ami tovább súlyosbítja a jogsértést. A készítmények szaktudás és engedély nélküli alkalmazása ugyanis – amellett, hogy jogilag tilos – az állatok egészségét is veszélyezteti – olvasható a közleményben.

Külföldre adták el a kutyákat

A tiltott állatgyógyszer-felhasználás miatt 120 ezer forint bírságot szabott ki a Nébih. A tartóval szemben az állatvédelmi eljárást a helyi járási hivatal szakemberei végzik, a Nébih szakmai támogatásával, amely még folyamatban van. Ennek során a szakemberek a külföldre értékesítő kutyaszaporítót többek között a feltárt hiányosságok pótlására, továbbá a nem megfelelő körülmények haladéktalan kijavítására kötelezték. Az előírt határidőre elvégzett munkálatokat és a kutyalétszám jelentős mértékű csökkentését, valamint a férőhelyek növelését az állatvédelmi szakemberei utóellenőrzésen is vizsgálják majd – hívta fel a figyelmet a Nébih.

napi.hu, fotó illusztráció

Kapcsolódó

Néhány nap alatt a párizsi Orly reptér kabalája lett ez a gyönyörű róka

Marci

Egyenruhájába bugyolálva mentette meg az egerészölyvöt a rendőr

Marci

Letöltendőt kapott a kölyökkutya gyilkosa!

magyarallatvedo