Image default

Kutyasétáltatás közben rabolták ki – Fokozattan figyeljünk a séták során

Az idős asszony táskájába nyúlt, valamit keresett benne. Látta, hogy kutyusa türelmesen vár a póráz túlvégén, azt azonban nem vette észre, hogy egy férfi lopakodott közvetlenül a háta mögé. A fiatalember körülnézett, majd miután megbizonyosodott róla, hogy senki nem látja, a nő tarkójához nyúlt, és kitépte onnan két nyakláncát – számolt be az esetről a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A XVIII. kerületi Lakatos lakótelepen augusztus 17-én déltájban csapott le áldozatára a tolvaj. Tette töredékesre sikerült, a zsákmány megszerzése, és birtoklása tekintetében is: az elragadott ékszerek több darabra szakadtak, így azoknak mindössze egy csekély részét tudta megkaparintani, ráadásul négy órán belül elfogták a rendőrök.

A lopás után a károsult bejelentést tett az esetről, beszámolója után a zsaruk a helyszín közelében lévő közterületi kamerák felvételeit nézték meg.

Felismerték a tolvajt

Azt is látták, amint az Üllői úton felszáll a villamosra, immáron részben megváltoztatott megjelenéssel: félmeztelenre vetkőzve, levetett pólójába csavarva oldaltáskáját.

A videofelvételt eljuttatták több, környékbeli kollégájukhoz, ami hasznos döntésnek bizonyult

A XIX. Kerületi Rendőrkapitányság egyik járőre egy kispesti bevásárlóközpontban 15 óra 55 perckor felismerte a feltételezett elkövetőt, majd el is fogta. A 28 éves F. Norbertet a XVIII. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók lopás vétség gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A férfi a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, semminemű további részletet nem tárt fel azonban, legalábbis érdekes hivatkozással élve hallgatagságát illetően.

Az Építők útján még jelentős aktivitást mutató tolvaj fáradtságát jelölte meg módfelett tömör vallomástétele okául. A rendőrök lehetőséget teremtettek a férfi számára a megpihenésre, őt őrizetbe vették, a vizsgálat további szakaszában szabadlábon védekezik.

KAPCSOLÓDÓ

Kreozannal mérgeztek házi kedvenceket

magyarallatvedo

Egyre több gondot okoznak a kóbor kutyák Kalocsán

magyarallatvedo

Letépte a vendég szemhéját egy amerikai kozmetikus csivavája

magyarallatvedo