Magyar Állatvédelem
Image default

Különös, egyre szaporodó gombát találtak a csernobili atomerőműben

A fekete gombákat – Cryptococcus neoformans – először a Pripjaty városának közelében történő atomerőmű robbanása után fedezték fel Ukrajnában. A tudósok sokáig értetlenül álltak azelőtt, hogyan sikerült túlélniük a Csernobil tartományában uralkodó radioaktív sugárzást.

Ahogy tovább vizsgálták, érdekes dologra lettek figyelmesek: nemhogy átvészelték a szélsőséges körülményeket, de úgy tűnt, mintha kifejezetten vonzódnának a sugárszennyezett tárgyak iránt.

A gombák, amik radioaktivitást esznek

Alapos vizsgálatok során kiderült, hogy a fekete gomba melanin nevű anyagának köszönhetően szó szerint kiszívja a radioaktivitást a szennyezett anyagokból, majd energiává alakítja át. Éppúgy, ahogy a növények a fotoszintézis során a szén-dioxidot oxigénné változtatják, a gombák elnyelik a halálos sugárzást az úgynevezett radioszintézisük során.

Kasthuri Venkateswaran, a NASA tudósa szerint, ha ezt a sugárnyelő képességet kinyernék a gombákból, olyan gyógyszert tudnának belőle előállítani, mely védőréteget adna különböző halálos sugarak ellen.

Ez a szer hasznos lenne sugárterápián átesett rákbetegek rehabilitációjában is, illetve atomerőműben vagy egyéb sugárveszélyes helyen dolgozóknak. Sőt akár elektromos készülékek áramellátására is fel lehetne használni, mintegy új, környezetbarát, megújuló energiaforrásként.

Femina

Kapcsolódó

Tűzoltók mentették meg a tizenöt méter mély kútba zuhant cica életét

Marci

10 év után talált haza az eltűnt macska: gazdái már régen feladták a reményt

magyarallatvedo

Az antarktiszi uszonyos bálnák visszatértek a kihalás széléről

Viki