Kerekesszékkel már tud járni az agykárosodással született cica

Olvasási idő:1 perc

A cicát magára hagyta az anyja, esélyes volt, hogy nem tud majd járni, de szerencsére egy állatorvos és családja segített rajta.

Kerekesszékkel közlekedik egy mozgáskorlátozott, agykárosodással született macska, akit egy amerikai állatorvos és családja vett a szárnyai alá – számolt be róla a Metro nevű angol lap.

A Brutiss nevű cicát egy kertben találták még kölyökként, miután az anyja magára hagyta. Az állat kisagyi hipopláziával született, amely azt jelenti, hogy nem fejlődött ki, vagy a születése után visszafejlődött a kisagya, emiatt képtelen volt magától járni.

A Massachusetts államban élő Shannan Egan állatorvos szülei először PVC-csövekkel próbálták megtámasztani a kölyökmacska hátsó lábait, hogy meg tudjon állni rajtuk. Ez nem bizonyult elégnek, ezért egy vadászgörényhámot is rátettek, és kis lábbeliket is csináltak neki, hogy jobban megtapadjon a mancsa a fapadlón. Mivel a nőstény cica ügyesen próbálkozott lépkedni a házilag összetákolt járást segítő eszközökkel, a család úgy döntött, hogy beruháznak egy kerekesszékbe.

Ez pedig beváltnak bizonyult: Brutissnak ugyan még szüksége van egy kis segítségre, de egyébként úgy él, mint akármelyik benti macska; fetreng, játszik, eszik. Ugrálni nyilván nem tud, de kényelmes tempóban tud járkálni a házban.

A cica már hat éves, és nagyon boldogan él örökbefogadó családjával. Testvére, akivel magukra maradtak, miután az anyjuk eltűnt, sajnos nem volt ilyen szerencsés, elpusztult, mielőtt segíthettek volna rajta. Az állatorvos szerint mindkét kölyök sötétszürke bundával született, ez pedig akkor jellemző, amikor az anyamacska betegeskedik, vagy stresszes állapotban van a vemhessége alatt. Egan úgy gondolja, hogy ebben az esetben Brutiss anyja macska panleukopenia vírussal küzdhetett, amely a kölyökmacskáknál kisagyi hipopláziát okozhat.

Szerencsére Brutiss az agykárosodása után életben maradt, sőt, gazdái szerint nagyon jól érzi magát a mozgási nehézségek ellenére is.

 

(Fotók: Instagram, brutiss__the_ch_cat)