Image default

Kaliforniában tölti mindennapjait a Shrekből ismert szamár

A kaliforniai Palo Altóban, a Barron Parkban él két szamár, Perry és Buddy. Nem tűnnek másnak, mint két egyszerű háziállatnak, pedig az egyikük amolyan igazi filmsztár – írja a szokszinuvidek.24.hu.

Ha Perry (a kettő közül a kisebbik) ismerősnek tűnik, az nem véletlen, hiszen ő volt „Szamár” modellje a Shrek -filmekben.

Perry, azaz Periklész 1994-ben született, új társával Buddyval nagy békességben él a Barron Park egyik csücskében, a Bol Parkban. A két szamár szamaras dolgokkal tölti mindennapjait, például szénát eszik és rágcsál, és feljönnek a kapuhoz is, hogy barátkozzanak a parkba látogató gyerekekkel és felnőttekkel. Minden vasárnap pedig pórázon sétálni indulnak önkéntes gondozóikkal, ilyenkor kíváncsiskodók hada veszi körül őket.

Perrynek évekig Jenny volt a párja, ám a nőstény szamár 2016-ban elhúnyt. Ezután került a magányos Perry mellé Buddy, így most ők ketten alkotják a Bol Park szamárállományát, az ide érkezők nagy örömére.

Feladatuk a parkban az, hogy a gyerekek kicsit más nézőpontból ismerjék meg a szamarakat és az ő világukat.

(Fotók: flickr.com)

KAPCSOLÓDÓ

„Halloween” tököt kaptak ajándékba a Nyíregyházi Állatpark lakói

magyarallatvedo

Hatalmas harkályok jelentek meg a szegedi fűtőművön

magyarallatvedo

Megtilthatják a Long Island-i állatkereskedések számára, hogy kutyákat, macskákat, nyulakat áruljanak

Viki