Magyar Állatvédelem
Image default

Jónak lenni jó! – Látássérültekért dolgozik és idős kutyákon segít Enikő

Olvasási idő:2 perc

A Jónak lenni jó! kampányához kapcsolódóan rendkívül mély és érzelmes riportokon keresztül ismerhetjük meg a Duna Televízió és a Duna World Embermesék című riportsorozatában azoknak az embereknek az életét, akik látássérültként élik mindennapjaikat -számolt be a hirado.hu.

„Egy Pest-közeli kisvárosban élek édesanyámmal és Artúr nevű vakvezető kutyusommal. Koraszülött vagyok, a 26. hétre születtem és inkubátorba kerültem, emiatt vagyok látássérült. Semmit sem látok, de azt gondolom, hogy igyekszem így is teljes életet élni és kihozni mindent ebből a helyzetből, amit csak lehet” – kezdte bemutatkozását Gál Enikő, aki a gimnázium után egyetemre ment, és végül pszichológusként szerzett diplomát.

Ha teheti, ő maga is segíti látássérült társait. Ehhez az utat a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségénél találta meg, ahol hangoskönyv-szerkesztőként dolgozik.

„Tankönyvekkel foglalkozom, a Braille-írásos tankönyvek javításával. Ezt távmunkában végzem, Braille-kijelzővel dolgozom, a számítógép és a kijelző segítségével tudom olvasni Braille-írásos formában a képernyőn megjelenő szöveget, és így tudom ellenőrizni, hogy van-e valamilyen hiba” – fejtette ki.

Enikő tizenöt évig közlekedett fehér bottal, majd miután látta, hogy vakvezető kutyás barátai milyen jól kijönnek négylábú társaikkal, állatszeretőként ő is egy ebhez fordult segítségért.

„Kutyával közlekedni egy másfajta, minőségi váltás. Úgy döntöttem, én is szeretnék egy kutyát, és 2013 márciusában már nálam is volt az első vakvezető kutyusom, akivel hét évig dolgoztunk együtt. Ő sajnos beteg lett és el kellett altatni. Fél évre rá jött Artúr, ő most már kettő éve van velem, és nagyon-nagyon szeretem őt is” – mesélte. Időközben új szakmát is talált, nem meglepő módon olyat, amellyel másoknak segíthet.

„Amikor az előző kutyusomnak, Borsnak porckorongsérve lett, sokat masszíroztam meg tornáztattam, hogy segítsem a műtét utáni rehabilitációját, és ezt annyira élveztük mind a ketten, hogy elmentem egy kutyamasszőr tanfolyamra, hogy ne csak a saját kutyusomnak segítsek, hanem más kutyusoknak is. Tavaly nyáron jött egy lehetőség, egy mindenféle kutyás szolgáltatással foglalkozó helyen, így most van két állandó kutyus a kezeim alatt, akiket masszírozok. Idős kutyusok már, mindenféle mozgásszervi bajuk van, a gazdik elmondása szerint nagyon jót tesz nekik a masszírozás” – számolt be a munkához kötődő élményeiről Enikő, aki szerint a Jónak lenni jó! kampány sokat segíthet a vakok és gyengénlátók megítélésén.

„Én nagyon örülök ennek a műsornak, hogy így lehetőséget kapunk arra, hogy meséljünk egy kicsit magunkról. Mert sokszor nem tudják az emberek, mi hogyan tudunk dolgozni, hogyan tudunk közlekedni, hogyan élünk, és elmondjuk a tágabb társadalomnak, hogy merjenek velünk bátran beszélgetni, barátkozni, merthogy mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint ők és szerintem a nyitottság az nagyon fontos” – fogalmazott.


A Jónak lenni jó! idén is egy egész napos műsorfolyammal zárul, december 18-án vasárnap. A szervezők arra hívták fel a figyelmet, hogy rengeteg tárgyi felajánlás érkezett, ezekből többet már nem tudnak fogadni. Elsősorban anyagi támogatásra van most szükség. Segíteni a 13 600-as telefonszámon lehet, a 96-os kóddal. Egy hívás vagy szöveges üzenet ötszáz forintos segítséget jelent.

Támogatni a https://mediaklikk.hu/jonaklennijo oldalon is lehet, ahol tárgyi felajánlásokat lehet megvásárolni.

Kapcsolódó

A rettenetes körülmények miatt pusztultak el a kölyökkutyák

Marci

Elképesztő látvány: seregélycsapat a kardoskúti pusztán

Marci

A Szilveszteri Állatmentő Ügyelet 9 éve segít – segíts te is!

magyarallatvedo