Itt egy újabb gyáva állatkínzó

Olvasási idő:1 perc

Olvasóink megszokhatták, hogy bemutatjuk azokat az állatkínzókat is, akik annyira gyávák, hogy nem mernek szembenézni tetteik következményeivel, hogy inkább a bújkálást választják. Ezért felkerülnek a rendőrség körözési oldalára, a lakosság segítségét kérve, hogy minél előbb a hatóság elé lehessen állítani őket.

Ladányi Sándor a megállapított tényállás szerint 2018. november 8-án a gépjárművével megjelent az egyik Nógrád megyei településen a vasútállomásnál található buszmegállóban, ahol a járműből kiszállva, az utcára engedte Kormi nevű mudi fajtájú kölyökkutyáját. Amint az eb a hátsó ülésről kiugrott és szimatolni kezdett, Ladányi gyorsan a gépjárműbe ült és a helyszínről elhajtott.

A Balassagyarmati Járásbíróság 2018. december 14-én tárgyalás mellőzésével gerinces állat kitételével elkövetett állatkínzás vétsége miatt Ladányival szemben a büntetés kiszabását 1 évre elhalasztotta, és 60 óra jóvátételi munka végzését írta elő, valamint a bíróság a jóvátételi munka előírása mellett 1 év pártfogó felügyeletet rendelt el.

Mivel a terhelt pártfogó felügyelete letelt, és nem mutatott be igazolást a jóvátételi munka elvégzéséről ezért az ügyészség indítványozta, hogy a járásbíróság a 60 óra jóvátételi munka végzését előíró rendelkezést helyezze hatályon kívül, és a terhelttel szemben a hatályos jogszabályi rendelkezések szerint, a Btk. 47. §-a alapján közérdekű munka büntetést szabjon ki. Mivel az ügyben kitűzött tárgyaláson a vádlott nem jelent meg, a bíróság a vádlottal szemben elfogató parancsot bocsátott ki.

Szóval ezt az embert keresik, hogy minél előbb a bíróság előtt feleljen tettéért.

A többi jelenleg is körözés alatt álló állatkínzó fotóit IDE kattintva láthatja.

magyarallatvedelem.hu