Magyar Állatvédelem
Image default

IM: állatvédelmi témahét indul decemberben az igazságügyi miniszter fővédnökségével

Olvasási idő:1 perc

Állatvédelmi témahét indul decemberben Varga Judit igazságügyi miniszter fővédnökségével – tájékoztatta az Igazságügyi Minisztérium (IM) sajtóosztálya szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy titkársága szervezésében útjára indítják az Állatvédelmi témahetet, amely az óvodás, általános iskolás és középiskolás korosztály szemléletformálására fókuszál december 5. és 9. között.

Elsőként a gyerekek tudását tervezik kiszélesíteni, empatikus képességeiket magasabb szintre emelni, ezáltal etikus állattartásra, állatvédelemre ösztönözni őket – közölték, hozzátéve, hogy az állatbarát szemlélet fejlesztése a társadalom tagjaiban korosztálytól függetlenül nemzeti érdek. “Ebben a hitben vállalta el a Témahét fővédnökségét Dr. Varga Judit igazságügyi miniszter, aki elkötelezett az állatok védelmét illetően” – áll a kommünikében.

 Az írásos összegzés szerint Ovádi Péter kiemelte, hogy az Állatvédelmi témahét egyedülálló közoktatási kezdeményezés, hiszen eddig nem volt olyan országos, egy hetet felölelő program, amelynek köszönhetően nagy hangsúlyt fektettek az állatokkal való helyes bánásmódra és a fenntartható állatvédelemre.

Az IM beszámolt arról is, hogy a tananyagokat és online tanórákat a pedagógusok online felületen érik majd el, ezáltal országrésztől függetlenül biztosított a tanintézmények részvétele. A témahét folyamán lehetőségük lesz állatvédelmi továbbképzésen is részt venni, így a gyermekek oktatásán túl a pedagógusok szemléletformálását is biztosítják.

A témahéthez civil állatvédő szervezetek is csatlakozhatnak – írták, majd Ovádi Pétert idézve hozzátették: céljuk, hogy a gyermekekben erősítsék a társadalmi szerepvállalást, ezáltal az önkéntesség és az adományozás fontosságát.

A további részletekről ismertették, hogy a részvétel regisztrációhoz kötött. A témahétre az eddigiekben 16 ezer 300 gyermek, 152 intézmény, 814 óvodai csoport és iskolai osztály, valamint 31 civil állatvédő szervezet regisztrációja érkezett be.

Az igazságügyi tárca arra is felhívta a figyelmet, hogy a regisztrálási időszak december 2-ig tart, amit a www.allatvedelmitemahet.hu weboldalon keresztül lehet megtenni.

(MTI)

Kapcsolódó

Miért halászik egy fekete macska a Szajnánál, és miért írt róla egy magyar írónő?

Marci

Fél év múlva itt az engedély, elszabadul a rovarbiznisz

magyarallatvedo

Bővült az egzotikus hüllőcsalád Debrecenben: gabonasiklók születtek az állatkertben

Erik