Magyar Állatvédelem
Image default

Így ünnepli a köztársasági elnök az Állatok Világnapját

Novák Katalin köztársasági elnök már korábban is bizonyította, hogy fontosak neki az állatokat, hiszen a hontalan állatok világnapján számoltunk be arról, hogy a világnap alkalmából örökbe fogadott egy menhelyről egy három és fél hónapos kiskutyát, amelyet borzalmas körülmények között tartottak a testvéreivel és anyukájával együtt.

„Ma a kutyamenhelyről elhozhattuk a három és fél hónapos Zsömlét, akit szörnyű körülmények között találtak a testvéreivel és az anyukájával. Nem lesz nálunk sem egyedül, hiszen három és fél éve fogadtuk örökbe Pogót. Isten hozott, Zsömle, most már Te is hozzánk tartozol!” – olvasható a Facebook-oldalon a megható bejegyzés.

Ma pedig az alábbi posztott osztotta meg a közösségi médiában:

“Bogáncs, Kele, Bagira, Vuk és Lassie a könyvekben.
Micó, Mamusz, Rex és Bodza az udvarokban. Pogó és Zsömle pedig nálunk a kertben. 🐶
🐾 Ma van az állatok világnapja. 🐾

Magyar Állatvédelem

Kapcsolódó

Börtönre számíthatnak a zsákai állatkínzók

Marci

Egy halálos vírus új mutációja pusztítja a méheket világszerte

Eszti_mav

Óvatosan vezessenek Vas megyében – vaddisznót videóztak a 834-es úton

magyarallatvedo