Magyar Állatvédelem
Image default

Így figyeljünk a sünökre télen is!

Olvasási idő:1 perc

Azt már gyermekkorban megtanultuk, hogy a sündisznó télen téli álmot alszik, mégsem tudunk sokat arról, hogy a gyakorlatban miként zajlik a folyamat. Mostanában egy olyan kép kering a közösségi médiában, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy tévesen akár halottnak is nézhetjük a valójában csak hibernálódó tüskéshátút. A Sünbarát Alapítvány oldaláról nagyon sokat megtudhatunk a kert téli vendégéről és segítséget kaphatunk ahhoz is, hogy mit tegyünk, ha legyengült, sebesült sünire bukkanunk – adta a sok jótanácsot a termeszeti.hu internetes oldal.

A hibernáció az állatok számára azért szükséges, mert a téli, hideg időben lehetetlen a természetben elegendő táplálékot találni, vagyis az állat így éli túl a táplálékszegény telet. A keleti sün akár 5-6 hónapot is tölthet ebben az állapotban és csak akkor ébred fel, amikor már elegendő rovart talál tavasszal.

Kétféle hasonló állapot létezik, amit különbözőségük ellenére könnyen összetéveszthetünk. Kábultságban egy sün hosszan alszik, de képes reagálni a külső ingerekre, felébredni és azonnal mozgásba lendülni. A testhőmérséklet nem nagyon változik, csak némileg lassul az anyagcsere. Ez az állapot akkor következik be, ha kevés az élelem, mert hidegebb időszak köszönt be.

A hibernáció egy hosszabb és mélyebb folyamat. Ebben a testhőmérséklet, a hormonok és az anyagcsere aktivitása fokozatosan és jelentősen csökken: a testhőmérséklete megközelíti a sün környezetének hőmérsékletét, és a szervezet csak fagypont környéki időjárás esetén termel egy kis hőt, hogy fenntartsa a minimum testhőmérsékletét. Az anyagcsere az aktív állapot 1.5% -ára csökken, a szívverés percenként 2-12-re esik, a légzés, a vércukorszint is drasztikusan lecsökken.

A téli álom kb. 5-6 hónapig tart. Az normális, ha az állat időnként felébred, de ilyenkor is a búvóhelyén marad, majd lassacskán újra elalszik. Esetleg néhány napig aktív lehet és elhagyja a helyét, élelmet vagy másik nyughelyet keresve.

A sünök hibernációja nem egyszerre kezdődik, elsőként a felnőtt hím sünök térnek nyugovóra, majd a felnőtt nőstények, végül pedig a fiatal állatok. Ha olyan sünt találunk, amely kimerültségében nem biztonságos helyen tért álomra, tegyük egy száraz, bélelt kartondobozba és költöztessük védett, biztonságos helyre.

 

(Forrás: termeszeti.hu, Kép: Getty Images)

 

Magyar Állatvédelem

Kapcsolódó

Egy cipő mellett próbált túlélni a szemétre dobott kölyökkutya

magyarallatvedo

Szögekkel teli kolbászok miatt kellett megműteni egy kutyát Debrecenben (Videó)

magyarallatvedo

Génszerkesztéssel tervez hipoallergén macskát egy amerikai biocég

magyarallatvedo