Image default

Helikopter zavart szét 45 ezer vadludat Tatán – VIDEÓVAL

Feljelentést tesz a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága az ellen a helikopter ellen, amely az Öreg-tó felett repült, és megriasztotta az ott telelő vadludakat – írja az index.hu.

A szétrebbenő vadlúdsokadalomról egy hobbifotós, Milinte Judit készített videót, amelyet oldalán is megosztott, (IDE KATTINTVA ELÉRHETŐ). Posztjában azt írja, hogy a videó elején a helikopter hangjára idegesen felfigyelő ludakat lehet látni, később pedig azt, hogy a légi jármű közeledtével azonnal felrepült a mederből az összes madár.

“Nemcsak a ludak, hanem más madarak is! A helikopter alatt keringett az akkor bent lévő összes madár! Mivel nem állatkerti madarak, így nincsenek hozzászokva az ember által okozott zajokhoz, ezért kell őket óvni minden egyéb zavarástól!”– írja.

Csonka Péter, a Tatai Vadlúd Sokadalom fő szervezője a Kemma.hu-nak elmondta, hogy a tatai RAMSARI terület, azon belül az Öreg-tó felett a vadludak telelési idején, október 1-jétől március 31-ig korlátozás van érvényben.

Ez azt jelenti, hogy bármilyen légi járműnek 1500 láb (körülbelül 460 méter) repülési magasságot kell tartani, afelett kell repülnie. A szakértő elmondása szerint még elemzik a felvételt, amely alapján meg tudják tenni a feljelentést, hiszen a hatóságok a helikopter lajstromszáma szerint tudnak eljárni.

(Borítókép: Vadludak repülnek Tatán az Öreg-tó felett 2018. november 24-én. Fotó: Bodnár Boglárka / MTI)

KAPCSOLÓDÓ

Macskanátha: okok, tünetek, kezelés

magyarallatvedo

Tűzoltók segédkeztek az oroszlánok első randevúján – VIDEÓ

Marci

Ezzel a kutyával társasjátékozni is lehet, de más trükköket is tud – VIDEÓVAL/KÉPEKKEL

magyarallatvedo