Image default

Ha érzékeny állatvédő vagy, ezt a filmet ne nézd meg!

A szomorú Netflix-film annyira elkeserítette a nézőket, hogy “hányni támadt kedvük – írta a Mirror című angol lap.

Hachi: A Dog’s Tale” nemrég jelent meg a Netflixen, azonban a nézők figyelmeztették az embereket, hogy ne nézzék meg a filmet a felkavaró történet miatt. A szívszorító filmről, amely jelenleg a Netflixen fut, az emberek azt mondták, hogy “majdnem hányni kezdenek”, mert olyan intenzíven szomorú.

A Netflix ezt írta a film szinopszisáról: “Amikor a gazdája meghal, a Hachiko nevű hűséges kutyus több mint egy évtizeden át virraszt a vasútállomáson, ahol egykor minden nap várta a gazdáját”.

A film, több mint 10 évvel ezelőtt került a mozikba, azonban Amerikában e hónap elején, az Egyesült Királyságban élő nézők számára pedig idén februárban került fel a Netflixre. Magyarországon a következő hetekben tervezik bemutatni. A film “Hacsi – A leghűségesebb barát” címen futott a mozikban.

A film nézői a közösségi médiában vitatták meg, milyen érzelmi hatást gyakorolt rájuk a film.

  • “Ha valaki egy jót akar sírni, nézze meg a Hachi-t a Netflixen. Most  olyan erősen zokogtam, hogy majdnem elhánytam magam 11/10”.
  • “A film annyira jó. Minden alkalommal sírok, amikor megnézem.”
  • “Annyira sírtam ezen a filmen, mert igaz történeten alapul. Richard Gere kiváló ebben
  • “Az egyetlen film, ahol tényleg sírtam, az a Hachi volt. Az összes többi szerelmi és romantikus/tragikus sz**t nem értem, de a kutyák abszolút.”

Egy néző még odáig is elment, hogy leírta, ez volt a “legrosszabb dolog”, amit valaha látott.

  • “Ez egy nagyon rossz film: “A Netflixen van ez a film Richard Gere-rel egy kutyáról, akit Hachinak hívnak.
  • “Könnyednek és vidámnak hangzik, egy kutyáról és gazdájáról. A legrosszabb dolog, amit valaha láttam, csak mindenhol borzasztóan szomorú, egyáltalán nem happy enddel. Kerüld el.”

Szerkesztői megjegyzés: A könyv is nagyon megható, de a film valóban sokkolóan szomorú

Mirror – Magyar Állatvédelem