Image default

Farkasfalka szabadult el egy franciaországi állatkertben

A múlt hét végén a dél-franciaországi Montredon-Labessonnie-ban található Trois Vallées állatkertben egy kilenctagú farkasfalka szökött ki a kerítése mögül, látogatási időben. Az állatok megrongálták a kapukat, és felmásztak a kerítésre, de az állatkertből nem jutottak ki – írja a Travelo.

Négyüket lelőtték “veszélyes viselkedésük miatt”, a maradék ötöt pedig visszavitték a ketrecbe és elaltatták. Mint Fabien Chollet, helyi tisztségviselő elmondta, nem sok ember tartózkodott éppen az állatkertben, amikor az incidens történt, és a látogatók nem voltak közvetlen veszélyben, az intézményt azonban be kell zárni a biztonsági problémák megoldásáig. Mint honlapjukon közölték, “sürgős munkálatok” miatt leghamarabb január közepén nyitnak ki újra.

A park tulajdonosa, Sauveur Ferrara elmondta, hogy a farkasok nemrég érkeztek. A több mint 60 hektáros parkban egyébként több mint 600 állat él, köztük oroszlánok, majmok és flamingók, és nem ez az első eset, hogy be kellett zárni az intézményt.

Tavaly októberben Barbara Pompili, Franciaország ökológiai átalakulásért felelős minisztere az állatok jóléte és a személyzet biztonsága miatti aggodalmakra hivatkozva rendelte el a bezárást, a bíróság azonban néhány nappal később hatályon kívül helyezte ezt a döntést, az állatkert pedig ugyanúgy folytathatta a tevékenységét.

(Fotó: Facebook/Zoo Parc des Félins)

KAPCSOLÓDÓ

Aranyos, ám elég bátor vadmacska kölyköt mentettek Ivánc mellett – VIDEÓ

Marci

Születésüktől értik az embert a kutyák

magyarallatvedo

Megmentették a harmadik emeleti lakásból kiesett cicát

Marci