Étellel, gondoskodással látja el a menhelyi állatokat a 101 BISTRO csapata

Olvasási idő:1 perc

Budapesten, a Széll Kálmán téren található 101 BISTRO csapata rendszeresen látogat állatmenhelyeket, segítik és támogatják az állatokat. Nem idegenek számukra az ehhez hasonló akciók, hiszen tavaly a pandémia alatt részt vettek az Etesd a dokit kezdeményezésben, egészséges ételekkel segítették az egészségügyi dolgozókat. A menhelyi állatok támogatásával kapcsolatban beszélgettünk Keve Mártonnal, a bistro főszakácsával, aki az állatmenhelyes akciókért felel és fiatal korától kezdve önkénteskedik.

A kezdeményezés ötlete Márton barátnőjétől származik; rendszeresen jár kutyát sétáltatni a Budaörsi Állatmenhelyre, segédkezik az agár fajtamentésben. „Miért ne támogatnánk őket valami olyasmivel, ami nálunk megmarad, számunkra nem felhasználható, de esetleg a kutyáknak és macskáknak örömet szerez?” – tette fel a költői kérdést Keve Márton.

Úgy tartják, hogy egy felelős vállalkozásnak a mai világban kötelessége, hogy valamilyen célért küzdjön, egy kezdeményezést támogasson a saját erejéhez mérten. A 101 BISTRO csapata így kiáll egy igen fontos ügy mellett: a közösségi médiában rendszeresen buzdítják vendégeiket az örökbefogadásra. „Remélhetőleg ez a szemlélet több ehhez hasonló kiállás miatt hamarosan normává válik, és az emberek tudatosabb állattartóvá válnak” – folytatta a gondolatmenetet az állatbarát főszakács. Elmondása szerint elengedhetetlen, hogy a követőtáboruk tisztában legyen azzal, hogy milyen ügyeket tartanak fontosnak, kik is ők.

A csapattal rendszeresen járnak menhelyi kutyákat sétáltatni, sőt, Márton még egy macskát is örökbe fogadott. Menhelyi akcióikkal a felelős állattartásra szeretnék felhívni a figyelmet, valamint az állatokkal szembeni érzékenységüket erősíteni. „A marhacsont természetesen keletkező maradék a konyhánkban, ez pontosan az a fajta csont, amit a kutyák nyugodtan fogyaszthatnak, és szeretnek is.  Az állatmenhelyen is örömmel fogadták,  hiszen a marhacsont az kutyák számára nem mindennapi csemege” – tette hozzá Márton.

A menhelyi állatok nagyon hálásak, amikor egy kis gondoskodáshoz, ínyenc falathoz jutnak. A munkatársaknak sokat jelent, hogy legalább ennyivel örömet tudnak szerezni az állatoknak. Márton hangsúlyozta: „Így nekik is jut egy kis törődés, amíg gazdára nem találnak.”

Az étterem természetesen kutyabarát: „Minden állatot es gazdát szívesen látunk, ameddig persze a vendégterünk terjedelme ezt megengedi” – zárta a beszélgetést a főszakács.

magyarallatvedelem.hu