Magyar Állatvédelem
Image default

Elköltöztették a gólyafészekben született mókusbébiket

Olvasási idő:1 perc

Még február végén történt az eset, amikor néhány napos mókusokra bukkantak a Somogy megyei Ötvöskónyiban.

Az apró állatokra fészekkarbantartás közben lettek figyelmesek rá az E.ON és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai, számolt be az esetről a Kapospont.

A gólyafészkekben gyakran élnek albérlők, többnyire házi verebek, akik szeretnek beköltözni a fészek alá. Nagy valószínűséggel a mókusanyuka is hasonló céllal nézte ki magának ezt a helyet

– mondta a portálnak Szegvári Zoltán, a nemzeti park Somogy-Tolnai Tájegységének őrkerületvezetője.

A négy mókusbébiből kettő kipottyant a fészekből, de szerencsére nem esett bajuk. A picinyke állatok megúszták a zuhanást, a szakemberek pedig már új otthont is találtak nekik.

A négy kis állatot egy odúba tették, majd a fészek közelében lévő magasra nyúló fa tetejére helyezték – ahol anyjuk gyakran közlekedik -, abban bízva, hogy az anya könnyen megtalálja őket.

Ha a mókus megfelelőnek találja a mesterséges odút, akkor ott neveli tovább kicsinyeit, de az is előfordulhat, hogy a új fészket épít, és oda menekíti át az újszülötteket.

Védett emlőseink

Ősszel és tavasszal is kiemelten fontos, hogy a kerti munkákat óvatosan végezzük, hisz a telelni készülő sünök megbújhatnak az avarban. Járványhelyzet esetén a denevérektől is tanulhatunk, hogyan is tartják be az egészségügyi távolságot.
De nagyemlőseinkről se feledkezzünk meg, a medve és a farkas jelenléte egyre gyakoribb idehaza, ezért fontos felkészülni a találkozásra!

Forrás: Kapospont/Berek, fotók (illusztráció): Pixabay

Kapcsolódó

Lavina következtében pusztult el egy medve a Magas-Tátrában

Marci

Gerzson a gólya törzsvendég a szekszárdi halboltnál

Marci

Elkóborolt skorpió esett egy nőre Budapesten

Viki