Image default

Elítélték, mert vízbe fojtott két kutyát

Állatkínzás miatt ítélt hat hónap börtönbüntetésre a Szekszárdi Járásbíróság egy 28 éves férfit a büntetés végrehajtását egy év hat hónapnyi időre felfüggesztve. Ha később elrendelik a büntetés végrehajtását, mert a vádlott a próbaidő alatt újabb bűncselekményt követne el, akkor legkorábban a büntetés kétharmadának letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság elrendelte a próbaidő tartamára a férfi pártfogó felügyeletét azzal, hogy vegyen részt a pártfogó szervezte foglakozásokon. A bűnügyi költségből meg kell fizetnie valamivel több mint 33 ezer forintot – írja a TEOL.hu.

A gondnokság alatt álló, nőtlen, büntetlen előéletű vádlottnak nincs kiskorú hozzátartozója, szakképzettsége, munkahelye, rendszeres jövedelme. Szellemi képességei közepes fokban korlátozottak, s ez tettei következményeinek felismerésében és az annak megfelelő magatartás kialakításában közepesen korlátozza.

A férfi tavaly március 23-án magához vett két egyenként 60 centiméter hosszúságú nylon kötelet és a család kutyái közül két egy éves korú kan kutyát a mintegy másfél kilométerre lévő Sió csatorna partjára vezette. A parton a kötelet a mindegyik kutya nyakörvére rögzítette, majd a kötél másik végére nehezékként a vízparton talált beton tömböket kötött. Ezt követően minkét állatot a vízbe dobta. Az ebek a nehezékek miatt elmerültek és rövid időn belül megfulladtak.

A bíróság megítélése szerint a vádlott a két gerinces állattal szemben olyan bánásmódot alkalmazott, amely kimerítette az állatkínzás bűntettét. Mivel a jogosultak nem terjesztettek elő fellebbezést az ítélet ellen, az nyomban jogerőssé vált, tájékoztatta a teol.hu-t dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék sajtószóvivője.

taol.hu nyomán magyarallatvedelem.hu

KAPCSOLÓDÓ

Ismeretlenek levágtak két juhot egy bécsi állatsimogatóban

magyarallatvedo

Egy méteres láncon, étlen-szomjan tartotta kutyáját az állatkínzó

Marci

Rákosmente sem kér Dollyból! – Le is mondták a fellépését

magyarallatvedo