Magyar Állatvédelem
Image default

Egyedülálló kutató zoológus képzés indul az Állatorvostudományi Egyetem

Olvasási idő:1 perc

Az osztatlan, tíz féléves, államilag finanszírozott, angol nyelvű kutató zoológus mesterszak az Állatorvostudományi Egyetem szakmai hátterére épülve egy unikális, a természettudományos, állatorvosi, orvosi és agrár tudományterületek között átívelő ismereteket adó képzés.

Alapvető célja olyan szakemberek képzése, akik az elmélyült tudásanyagot integrálva képesek alkalmazni, így képesek zoológiai célú kutatások megtervezésére, kivitelezésére és azok eredményeinek elemzésére. A képzés utolsó két évében nagy hangsúlyt fektetünk az egyénileg végzett kutatómunkára és a tudományos kommunikációs készségek fejlesztésére.

  • Képzési terület: természettudomány
  • Képzési idő: 10 félév
  • Az oklevélen szereplő szakképzettség megnevezése: okleveles kutató zoológus

A kis létszámmal folyó képzésünk lehetővé teszi, hogy a frontális oktatás mellett, a hallgatóknak tutoriális rendszerben egyéni iránymutatást adjunk, és így megtalálják az érdeklődési körüknek leginkább megfelelő diplomadolgozati témát az ország legkülönbözőbb kutatóműhelyeiben.

A versenyképes oklevelet adó képzés során szerzett széles körű ismeretek lehetővé teszik a posztgraduális doktori képzésben való továbbtanulást vagy elhelyezkedést kutatóhelyeken, zoológiai szakismereteket igénylő vállalkozásokban, vagy például a közigazgatás, illetve a természetvédelem területén.

A képzés a tudományos élet nyelvén, angolul folyik, ezzel is elősegítve a végzett hallgatók érvényesülését mind a hazai mind a nemzetközi szakmai életben, illetve munkaerőpiacon. Az egyetemen a világ 34 országából érkezett idegen nyelven tanuló hallgatók száma meghaladja a magyar hallgatókét.

A képzés során a szakmai tudáson túl a hallgatóink jártasságot szereznek a tudományos kommunikáció és az előadói rutin terén, melyeket kamatoztatva korán tudnak bekapcsolódni a kutatók világába.

Felvételi érettségi tárgyak: biológia és kémia (egyik emelt szinten)

A már végzett szakemberek számos irányba tudnak továbbindulni:

  • alap- és alkalmazott biológiai kutatások
  • humán és állatgyógyászati kutatások
  • agrárkutatások
  • környezetvédelem, természetvédelem, élelmiszer-biztonság
  • közigazgatás
  • piaci szektor (pl. gyógyszer- és vakcinafejlesztés)
  • szakértői kutatói megbízások
  • PhD fokozatszerezés

További előnyök:

  • Frontális és projekt alapú oktatás, problémamegoldó feladatok
  • Egyéni kutatómunkába való korai bekapcsolódás
  • Személyes érdeklődésnek megfelelő kutatási, diplomatéma
  • Tudomány műveléséhez szükséges magas szintű matematika és statisztika oktatás
  • Tudományos kommunikációs készségek fejlesztése, előadói rutin
  • Publikálási lehetőség, konferencia részvétel

További információért, részletekért, tantárgyismertetőért, kattintson IDE.

Kapcsolódó

Elveszett kutya miatt derült ki a ceglédi gyilkosság – VIDEÓVAL

magyarallatvedo

Hősiesen őrizte fészkét egy költő rétisas-pár a fonyódi berektűzben

magyarallatvedo

Az utolsó csepp: Így száradt ki egy patak, amiből a erdei állatok ihatnának – GALÉRIA

magyarallatvedo