Magyar Állatvédelem
Image default

Egy bevásárlóközpont hetedik emeletén él: Kimentenék a fogságból a világ legszomorúbb gorilláját

Olvasási idő:1 perc

Egy harminchárom éves gorillát szeretnének kimenteni állatvédő szervezetek egy bangkoki magánállatkertből a méltatlan életkörülmények miatt. A magyarul Kis Lótusz nevű főemlős kiszabadítását a thaiföldi kormány támogatja. Mindeddig azonban hiába, mert az állatkert nem akar megválni a legnépszerűbb látványosságától – hangzott el az M1 Híradóban.

Bua Noi, vagy magyarul Kis Lótusz, az egyetlen Thaiföldön élő gorilla. A magányos állat egy bangkoki bevásárlóközpont hetedik emeletén él egy magánállatkertben, amelyet naponta több százan látogatnak meg, hogy fotót készítsenek róla.

Bua Noi hároméves korában, 1992-ben került a bangkoki állatkertbe Németországból – az ország akkor még nem írta alá a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmét tiltó egyezményt. Mivel azonban az állatkert tíz évvel idősebb hím gorillája nem keltette fel az érdeklődését, a tenyészprojekt sikertelen maradt. A hím gorilla halála után pedig Bua Noi végleg egyedül maradt.

A gorilla megmentésével több állatvédő szervezet és magánszemély is próbálkozott az elmúlt években, mindeddig sikertelenül. A legtöbben elfogadhatatlannak tartják az állat életkörülményeit és annak rossz lelkiállapotára figyelmeztettek. Az állatkert tulajdonosa azonban minden vádat visszautasít. Mint mondja, a gorillát családtagként kezelik, és mindent megtesznek, hogy jól érezze magát.

A nemzetközi tiltakozás nyomán októberben a thai környezetvédelmi minisztérium adománygyűjtésbe kezdett, hogy a gorillát megvásárolják és fajtársai közé telepítsék vissza egy németországi állatkertbe. A szakemberek szerint ugyanis Bua Noit már nem lehetne szabadon engedni, mert 30 évnyi fogság után nem boldogulna a vadonban.

Híradó – Magyar Állatvédelem

Kapcsolódó

Támadás a vérszívók ellen: A héten is folytatódik a szúnyoggyérítés

Erik

Magára hagyta a kutyáját étlen-szomjan, a szomszéd mentette meg

magyarallatvedo

EXKLUZÍV – Mi történik ezután II. Erzsébet kutyáival?

magyarallatvedo