Image default

Darvak telelnek a nemzeti parkban

Az utóbbi években, a téli időszakban is gyakran találkozhatunk darvakkal a Körös-Maros Nemzeti Park Kígyósi-puszta részterületén. Ezen a télen is szép számban vendégeskedtek a területen.

Az utóbbi évtizedekben a darvak első nagy, téli beáramlását 2014 februárjában figyeltük mega Kígyósi-pusztán, amikor egyszerre 8 ezer példány időzött itt. Ezek valószínűleg már a korán visszavonuló madarak voltak, melyek néhány hetes megálló után, március elején elhagyták a térséget. A következő nagyobb beáramlás 2018-ban következett be, akkor 6500 példányt számoltunk, melyek december közepétől egészen a tél végéig nálunk tartózkodtak. Tavaly januárban szintén magas számot, 5500 példányt regisztráltunk.

idei télen sem maradtunk darvak nélkül. A késő őszi esőzések hatására december második felére nagyobb vízmennyiség gyűlt össze a pusztán, ami idecsábította a madarakat. Az év végi havazások előtt 4600 daru éjszakázott rendszeresen a Kígyósi-puszta védett területein. A váratlan hideg hatására azonban elvonultak, de néhányan közülük továbbra is kitartanak. Január közepén 50 példányt számoltunk.

Megemlítendő, hogy nemcsak a környékre (Szabadkígyós, Kétegyháza, Lökösháza és Elek térségébe), hanem a határ túloldalára, Arad térségébe is rendszeresen ellátogatnak táplálkozni. Elsősorban a kukoricatarlókat keresik fel, ahol a kukoricaszemeket szedegetik, illetve a gyepeken keresnek friss fűsarjakat. Éjszakázni azonban mindig visszatérnek a Kígyósi-puszta sekély vizeire.

Ha az alkonyati órákban megállunk a Kétegyházát Szabadkígyóssal összekötő úton, akkor jó eséllyel megfigyelhetjük az éjszakázóhelyre visszatérő csapatot, s jellegzetes krúgatásukat is meghallhatjuk.

Az elmúlt évtizedre visszatekintve elmondható, hogy a Kígyósi-puszta a darvak egyik stabil telelőhelyévé vált. Számuk nagyban függ az adott esztendő időjárásától, vannak kiugró évek, máskor pedig csak kisebb számban telelnek az itteni védett területeken. 

Kőrös-Maros Nemzeti Park

KAPCSOLÓDÓ

Leszúrta kutyáit, hogy megmentse egyéves kislánya életét – VIDEÓVAL

magyarallatvedo

BBC: Fuldokló sasokat mentett ki a Dunából egy magyar kajakospár – VIDEÓVAL

magyarallatvedo

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal is elköteleződött az állatvédelem mellett

Marci