Image default

Börtönbüntetésre ítélte a bíróság az orvvadászt

A Debreceni Járásbíróság 2021. április 28-án, előkészítő ülésen távmeghallgatás útján hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki légpuskájával több állatot is elejtett Debrecen külterületén – írja a Hír TV.

Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot, valamint mértékes indítványt tett a büntetés tartalmára vonatkozóan, ha a vádlott beismerő nyilatkozatot tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogról.

F. Sz., aki egy másik ügyből kifolyólag jogerős szabadságvesztés büntetését tölti, a vádirattal egyezően elismerte a bűncselekmény elkövetését, tárgyaláshoz való jogáról pedig lemondott.

Az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat folytatólagosan elkövetett orvvadászat bűntettében, természetkárosítás bűntettében és folytatólagosan elkövetett lopás vétségében, ezért őt, mint többszörös visszaesőt halmazati büntetésül 1 év 8 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A sértett vadásztársaság vonatkozásában a járásbíróság a polgári jogi igénynek helyt adott és kötelezte a vádlottat a kár megtérítésére.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2018 nyarától 2019 nyaráig több légfegyverrel is rendelkezett, amelyekkel a háza kertjéből több állatot is elejtett. A férfi ingatlana mögötti területek már külterületi részek, a tágabb környezet egy vadásztársasághoz tartozó terület.

A vádlott vadászatra való jogosultság nélkül ismeretlen légfegyverrel lelőtt és jogtalanul eltulajdonított egy fácánkakast, két fácán tyúkot, egy tőkés récét, két mezei nyulat. A férfi az állatok lelövésével és eltulajdonításával 100.000 forint kárt okozott a vadásztársaságnak.

Ezen felül a férfi légpuskájával több olyan állatot is elejtett, amelyek természetvédelmi szempontból védettek. A vádlott lelőtt két vetési varjút, amelyek természetvédelmi értéke egyedenként 50.000 forint, valamint levadászott egy nagy fakopáncsot, amelynek 25.000 forint a természetvédelmi értéke.

A döntést az ügyész tudomásul vette, azonban a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést, így az nem emelkedett jogerőre, az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik.

Hír TV nyomán magyarallatvedelem.hu, fotó: Getty Images

KAPCSOLÓDÓ

Hivatalos: a védelmi és a honvédelmi minisztériumnak dolgozó hivatásos katonákat gyanúsított meg orvvadászattal az ügyészség Romániában

Eszti_mav

Így indult a “Makuka Művelet” a Bükki Nemzeti Parknál

magyarallatvedo

„Adunk egy második esélyt a kutyáknak és az elítélteknek is” – interjú egy amerikai állatvédővel

magyarallatvedo