Image default

Azt hitte, hogy egy cuki polip, pedig az egyik legveszélyesebb állatot tartotta a markában – VIDEÓVAL

Annyira cukinak tűnt a kis polip, hogy a tenyerében nézegette az ausztrál turista. Nem is sejtette, hogy valójában milyen közel volt a halálhoz.

Egy aranyosnak tűnő polipot talált Kaylin Phillips Bali egyik tengerpartján. Az állatka annyira megtetszett neki, hogy a tenyerébe fogta, ráadásul még egy videót is feltöltött a TikTokra az izgő-mozgó cukiságról. Ekkor derült ki, hogy valójában egy kékgyűrűs polipot tartott a kezében, ami apró termete ellenére az egyik legveszélyesebb tengeri állat: mérge percek alatt megölhette volna a nőt, írja a The Sun.

A kékgyűrűs polip csípését szinte észre sem lehet venni, ám a szervezetbe eközben erős idegmérget (tetrodotoxin) juttat az állat. A méreg perceken belül bénulást okoz, majd szívroham vagy fulladás végez a mit sem sejtő áldozattal, hacsak nem kap villámgyorsan szakszerű segítséget.

Miután kiderült, hogy Kaylin csak a vakszerencsének köszönheti az életét, a videót azzal a szöveggel töltötte fel a TikTokra, hogy

“Amikor Balira mész, és fogalmad sincs, hogy a világ egyik legveszélyesebb állatát tartod a markodban”

A látszólag jámbor állatról készült felvételt itt lehet megnézni:

SZMO.hu