Image default

Az állatvédelem elmúlt másfél éve

Közös ügyünk az állatvédelem címmel foglalták össze mindazt, ami az elmúlt másfél év alatt az állatvédelem területén történt hazánkban, az online társadalmi párbeszédtől a gazdijogsi-képzésig. A kiadványt az Állatorvostudományi Egyetemen mutatták be  – tette közzé a magyarmezogazdasag.hu.

A kormány fontosnak tartja az állatvédelmet, ezért az állatvédők és állatbarátok számíthatnak együttműködésére, támogatására – mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a Közös ügyünk az állatvédelem című kiadványt bemutató sajtótájékoztatón.

Közölte: “a kormány párbeszédre alapozza közéleti munkáját, mert szerinte a kiemelt társadalmi ügyekben az emberek megkérdezésével kell megtalálni az egyetértési pontokat, és ezeket lehetőség szerint be kell építeni a döntésekbe.”

Nyitrai Zsolt felidézte, hogy eddig 14 alkalommal kérték ki a magyar állampolgárok véleményét különböző konzultációkon, online társadalmi párbeszédekben, köztük 2021 februárjában Közös ügyünk az állatvédelem címmel indították el azt az online felmérést, amely során az állatvédelmet érintő 13 fontos kérdésben kérték ki az emberek véleményét.

A konzultációt követő munka eredményeit Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos sorolta: az Állatorvostudományi Egyetemen állatvédelmi központot alapítottak, 67 civil szervezetet támogattak, felhívták a figyelmet a felelős állattartásra, aminek eredményeként már ezernél többen végezték el a gazdijogsi-kurzust, a Parlament elfogadta az állatok védelme érdekében szükséges törvénymódosításokat, így például öt évre is büntethető az, aki tiltott állatviadalon vesz részt.

Ovádi Péter kiemelte, hogy a Magyar Falu programban a kóbor állatok ivartalanítására 500 millió forintot különítettek el, ami 14 ezer kutya és macska ivartalanítására elegendő, emellett zajlik az ebrendészeti telepek felülvizsgálata is.

A miniszteri biztos kiemelte, a kormány másfél milliárd forintot különített el állatvédelemre, ebből 500 millió forinttal civil szervezeteket támogatnak, 450 millió forintot az ebrendészeti telepek megújítására szánnak és 250 millió forinttal támogatják az Állatorvostudományi Egyetemen zajló kutatási és oktatási projekteket.

Utóbbiakkal kapcsolatosan Dr. Vetter Szilvia PhD, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője elmondta,

céljuk a lakosság állatvédelmi ismereteinek bővítése, amiben a klasszikus ismeretterjesztés, ugyanúgy szerepel, mint az állattartók, illetve az állatvédelemmel foglalkozók képzése is. Oktatási programjukkal elsősorban a gyerekeket célozták meg.

Prof. Dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora kiemelte, az egyetemen közel tíz éve folyik állatvédelmi képzés magyar, német és angol nyelven, az állatorvos egyébként is az állatok védelmére esküszik fel.

A rektor felhívta a figyelmez, hogy az állatvédelemnek vannak állatorvosi és jogi aspektusai, ezért hívták életre az állatvédelmi központot, ahol a joggal is foglalkoznak, ezért indítanak a Miskolci Egyetemmel közösen állatvédelmi szakjogász, illetve szakállatorvos-képzést, és büszkén jelentette be, hogy az egyetem alapította állatvédelmi kódexhez már 200 szervezet csatlakozott.

A Magyar Mezőgazdaság azt firtató kérdésre, hogy a társállatok mellett az állatvédelem területén kapnak-e elegendő hangsúlyt a haszonállatok, illetve a munkára fogott állatok, mint a munkakutyák vagy a sportlovak, Sótonyi professzor kifejtette, hogy

az állatszállítás konkrét szabályozása van állatvédelmi szempontból górcső alatt. De felhívta arra is a figyelmet, hogy haszonállatok esetében különösképpen körültekintőnek kell lenniük az állatvédőknek, hisz a gazdának meg kell tudnia élni az állattartásból.

A Magyar Lovas Szövetség alelnökeként Sótonyi Péter felhívta arra is a figyelmet, hogy egy állat, amelyiket jól, az igényeinek megfelelően tartanak, de munkára fogják, azt élvezi. Nézzenek meg egy ugrólovat, aki büszke arra, ha átugrotta az 1 méter 60 centi magas akadályt.

KAPCSOLÓDÓ

1260 filmet neveztek a 9. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválra

Viki

Összekötötték a kutya lábait és kirakták egy bokor alá – VIDEÓVAL

magyarallatvedo

Ruanda az élen a fajmegőrzésben: 30 orrszarvút telepítettek az egyik nemzeti parkba

Marci